Változás lesz a repülőtéren, több fontos fejlesztés is elindul

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több milliárd forint értékű fejlesztés várható idén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, könnyebb lesz a parkolás és a kiszállás is.

A 2-es Terminál közelében új, többszintes parkoló épül, ami 2000 jármű befogadására is képes, de további fejlesztések is várhatóak, adta hírül a Portfolio.

Egyszerűbb parkolás és gyorsabb kiszállás a repülőtéren

Idén új irodai tömb munkálatait is megkezdik, ami két szinten, mintegy 3000 négyzetméter összterületen fogadja a repülőtér partnercégeit, de növelik a beszállókapuk számát is, így az utasokat a jövőben 3 helyett 6 beszállókapuhoz is szállíthatják busszal.

A repülőtér fejlesztéseinek köszönhetően gyorsabb lesz a kiszállás és a poggyászok felvétele is
Fotó: Twenty47studio / Getty Images Hungary

A bőröndök felvétele is megrövidül, ugyanis a korábban átadott körszalagok mellett két új, meghosszabbított körszalag is az utazóközönség rendelkezésére fog állni. Cserélik továbbá a 2A Terminál indulási csarnokának légkezelő rendszerét is, amelynek köszönhetően javulni fog a beltér levegőjének minősége.

Fejlesztések az 1-es Terminálnál is

A fejlesztések érintik a műemléki védelem alatt álló 1-es Terminált is. Itt részlegesen felújítják az épület homlokzatát, az üveg előtetőket és felülvilágítókat, de megújulnak az épület belső terei, vizesblokkjai is. Biztonságosabbá válik az 1-es Terminál területe, mert a B porta környéki kerítések, továbbá a Kisgépes Termináltól a 4-es útig terjedő kerítésszakasz felújításával új kamerarendszereket is üzembe helyeznek, és digitálissá válik a terminál felügyeleti rendszere.

Ahogy a Dívány korábban szemlézte, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér további komoly fejlesztések elé néz, amennyiben a kormány megállapodik a jelenlegi üzemeltetővel a reptér megvásárlásának részleteiben. Ezzel olyan régóta várt fejlesztések is meg fognak történni, mint a reptérre vezető gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése vagy a gyorsvasúti hálózat kiépítése, a meglévő infrastruktúra fejlesztése. Ehhez azonban rengeteg forrásra van szükség, ami túllépi az állami kereteket, így főként a vasúti fejlesztést érintő beruházásokat piaci alapon kívánják megoldani.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.