Ismét változnak a hazai rendszámszabályok

Olvasási idő kb. 4 perc

Amerikai autót honosítani nem egyszerű feladat, mivel az európai közlekedési normák a műszaki, biztonsági és környezetvédelmi előírásokban is eltérnek az ottaniaktól. Mutatjuk, hogy kerülhet mégis bizonyos esetekben magyar rendszám rájuk.

Biztos te is kerültél már olyan helyzetbe, hogy valamit újra és újra meg kellett csinálnod, holott a magad részéről mindent megtettél már az első alkalommal is. Ilyen például, amikor félévente ideiglenes forgalmi engedélyt kell szerezned az autódra. Tudod, hogy nem lesz gyors menet, mert már nem először csinálod, és ez a kényszerű, ismétlődő „rituálé” minden alkalommal egyre bosszantóbbá válik. Miért is ilyen bonyolult megkapni egy rendszámot? Ott az autód, rendben van, fizeted az adókat, a biztosítás is aktív, mégis a törvényi szabályozás miatt mehetsz mindig sorba állni és persze fizetni. Ennek a hercehurcának vet véget az az új jogszabály, amely most jelent meg a Magyar Közlönyben

A szabályok módosítása új rendszámot hozhat

A szeptember végén hatályba lépett rendelet módosítja „a közúti közlekedésre vonatkozó közigazgatási hatósági ügyekben alkalmazandó kiegészítő eljárási szabályokról szóló” korábbi szabályozást. A bonyolult megfogalmazás azt fedi, hogy átírták a külföldről behozott gépjárművekre vonatkozó rendelkezések feltételeit, így most már az európai normáktól eltérő amerikai autók is kaphatnak bizonyos esetekben magyar rendszámot.

Az új szabály alapján lekerülhet az amerikai autókról az eredeti rendszám
Fotó: MWCPhoto / Getty Images Hungary

Az amerikai–magyar diplomáciai kapcsolatok szempontjából fontos módosítással végre lezárulhat a két ország között régóta húzódó rendszámháború, amit az váltott ki, hogy a pápai légibázison szolgáló amerikai katonák már több mint három éve újra és újra kénytelenek voltak ideiglenes forgalmi engedélyt kérni autóikra, meglehetősen borsos áron.

Idézőjel ikon

A Magyarország területén szolgálati céllal tartózkodó, a diplomáciai vagy a nemzetközi jogon alapuló egyéb kiváltságot és mentességet élvező személyek és hozzátartozóinak használatában lévő járművek esetében (a korábbi szabályozást) nem kell alkalmazni

– áll az Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletben. 

Ez az eltérő szabályozás oka

A dolog hátterében az állt, hogy az amerikai gyártmányú autók nem mindenben felelnek meg az uniós közlekedési normáknakAz EU és az USA szabványai ugyanis bizonyos területeken eltérnek egymástól, ami komoly akadályt jelent az autók egyik piacról a másikra történő átvitelénél.

A mérföldekre szabott sebességmérő nem kompatibilis az uniós szabályozással
Fotó: Sean Gladwell / Getty Images Hungary

Ezek a legfontosabb eltérések:

1. Sebességmérők és jelölések

Az európai autók sebességmérői kilométer per órában (km/h) jelölik a sebességet, míg az amerikai autók általában mérföld per órában (mph). Ez a különbség jelentős problémát jelenthet a sebességkorlátozások értelmezésében és azok betartásában.

2. Világítás és lámpák

Az európai előírások részletesen szabályozzák a világítási rendszert, beleértve az irányjelzők és a hátsó lámpák fényerejét, elhelyezését és színét. Az USA-ban például a hátsó irányjelzők gyakran pirosak, míg az EU-ban csak narancssárgák lehetnek. Az amerikai járművek fényszóró rendszerei is más technológiát alkalmazhatnak, például az izzó, a reflektor és a lencse sokszor zárt egységet alkot, amit az Unió nem engedélyez. Ezek a különbségek is könnyen eredményezhetnek közlekedési bírságot.

3. Ütközésbiztonsági előírások

Az európai járműveknek szigorú törésteszteknek kell megfelelniük, amit az Euro NCAP (Európai Új Autóértékelési Program) szabályoz. Így például az EU-ban kötelezőek az első és oldalsó légzsákok, míg egyes amerikai modellek nem rendelkeznek minden nálunk előírt biztonsági berendezéssel.

4. Környezetvédelmi előírások

Az EU-ban szigorúbb kibocsátási szabványok vannak érvényben, például az Euro 6-os norma, amely szabályozza a járművek által kibocsátott szén-dioxid (CO₂), nitrogén-oxidok (NOₓ) és egyéb káros anyagok szintjét. Az amerikai autók kibocsátási szabályai nem mindig felelnek meg az európai követelményeknek, különösen a dízelmotoros autók esetében.

5. Hangjelzők és egyéb berendezések

Az európai normák meghatározzák, milyen hangszinttel és működési módokkal kell rendelkeznie az autón található kürtnek. Az amerikai szabályok lazábbak, és nem minden esetben egyeznek meg az európai előírásokkal.

6. Elektronikai rendszerek

Az európai és amerikai szabványok eltérhetnek a fedélzeti elektronikai rendszerek, például az automatikus vészfékasszisztens, a sávelhagyás-figyelő vagy a baleset utáni automatikus segélyhívás (eCall) tekintetében. Az EU szabályozza, hogy mely funkciók kötelezőek új autókban, míg az amerikai autóknál ez nem feltétlen követelmény.

Az indexlámpák elhelyezése és színe is eltérhet az európai szabálytól
Fotó: 36clicks / Getty Images Hungary

Átalakítás szükséges a felrendszámozáshoz

Mindennek következtében az amerikai autók egyes részeit át kell alakítani ahhoz, hogy megfeleljenek az uniós szabályoknak. Ez komoly nehézséget okozhat azok számára, akik ilyen járművet szeretnének Európában használni, hiszen ezek az eltérések nem csupán apróságok, hanem jelentős beavatkozásokat igényelhetnek.

Ez alól kaptak most felmentést a Magyarországon állomásozó katonák a családi autóikra. Ez úgy volt lehetséges, hogy az építési és közlekedési miniszter a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló KöHÉM-rendeletet is módosította. Ennek értelmében a közösségi jármű egyedi forgalomba helyezésének szabályait kell alkalmazni esetükben a járművek forgalomba helyezésének engedélyezési eljárásánál, majd az azt követő időszakos műszaki vizsgáknál. 

Az amerikai katonák már korábban is kaptak magyar segítséget, erről ebben a cikkünkben olvashatsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.