Méregdrága, mégis sok magyar kéri ezeket a rendszámokat

Olvasási idő kb. 2 perc

Több millió forint folyt be tavaly az államkasszába az egyedileg legyártott rendszámokkal járó költségekből. A Belügyminisztérium adatai szerint az előző év júliusában volt a csúcs, azóta némiképp alábbhagyott az autótulajdonosok igénye, de a borsos árhoz képest így is meglepő a folyamatos igény.

Tavaly, a nyár közepén valamivel több mint 50 egyedi rendszámtábla talált gazdára, idén januárban azonban már kevesebben éltek a lehetőséggel, ebben bizonyára közrejátszhat az is, hogy egy egyedi rendszám jelenleg 435 ezer forintba kerül – írja a Pénzcentrum.

Így lesz egyedi az autó rendszáma

A 2023-ban egyedileg legyártott 542 rendszám több mint 330 millió forint pluszbevételt jelentett az ország költségvetésében. A szaktárca információi szerint a sorozatból egyénileg kiválasztott táblákat majdnem háromezren igényeltek tavaly. 

Hivatalosan a magyar rendszámtábla jelenleg hét karakterből állhat, melyen a betűk és a számok többféle formátumban jeleníthetők meg.

Állhat 4 betűből és 3 számból; 5 betűből és 2 számból, 6 betűből és 1 számból. Ezek a felosztások lehetőséget adnak arra, hogy akár egy rövid, értelmes szót összerakjunk rendszámként. Fő szabály azonban, hogy az első két betű csak két magánhangzó vagy két mássalhangzó lehet, kivéve az olyan kettős mássalhangzókat mint a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs.

Az igényelt rendszámról egy bizottság dönt. Fontos tényező, hogy a gépjármű azonosítója ne ütközzön közerkölcsbe, közrendbe vagy jogszabályba. Az igényléshez szükséges illetéket előre kell kifizetni, amit elutasítás esetén nem fizetnek vissza. 

Becenevek, magyar és angol szavak a nyerők

A jelenlegi rendszámkombináció szerint láthatunk az utcán, Zorro, Zolko, Zoli, Flow, Senna, Rose, Solar, Sara, Katy, Laza, Life és Simon, de van AAAA, XXXX és IIIIII betűsorból álló is. 

Ám hivatalos, beceneves magyar rendszámokat magánszemélyektől is lehet vásárolni.

Ha valaki nem akarja megtartani az egyedi rendszámát, mert eladja az autóját, írásban lemondhat róla. Az egyedileg gyártott rendszámról azonban nem elég csak lemondani, azt a közlekedési hatóságnak be kell jelenteni, és az igazgatási szolgáltatási díjat is ki kell fizetni. 

Csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára, így várhatóan a benzinkutakon is kevesebbet kell majd az üzemanyagért fizetnünk. Olvasd el cikkünket, ha szeretnéd tudni, mikor érdemes tankolni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.