Egyszerű telefonos csalásnak tűnt, de elképesztő, amire a rendőrök bukkantak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csalás ügyében kezdett el nyomozni a rendőrség, végül a szálak egy kiskorúakat kihasználó pénzmosó bandához vezettek.

A banda egy komolyan átgondolt rendszert működtetett, amelyben megvolt az emberük a pénz kicsalására, de azért is tettek, hogy valaki készpénzzé tegye azt – az esetről a rendőrség számolt be. 

Egy debreceni férfit még tavaly ősszel hívott fel egy létező pénzintézetre hivatkozó ügyintéző azzal, hogy vírusirtó program telepítésére beszélje rá saját védelme érdekében.

Idézőjel ikon

Olyan meggyőző volt, hogy a férfi le is töltötte az applikációt a mobiljára, majd arra lett figyelmes, hogy néhány perc elteltével elutaltak 5 millió forintot a számlájáról.

A telefonos csaló egy létező pénzintézetre hivatkozott, a rendőrség bűnbandára talált az ügyet felgöngyölítve
Fotó: Kosamtu / Getty Images Hungary

A feljelentést megtette, pénzét visszakapta, majd elkezdődött a nyomozás, amely kiderítette, hogy a férfi millióit egy fiatalkorú számlájára utalták tovább. A számlatulajdonos fiatal arról számolt be, hogy egy 16 éves szervezte be: a dolga az volt, hogy a számlájára utalt összegeket készpénzben levegye, és odaadja a csaló telefonálónak. 

A nyomozás adatai szerint a hálózat fő profilja az volt, hogy különböző közösségi oldalakon könnyű pénzkereseti lehetőséggel kecsegtettek főleg fiatalokat.

A bandában a 16 éves telefonáló mellett egy 22 éves férfi, egy szintén 22 éves, a beszervezésekben tevékenykedő nő, egy 30 éves, a pénz átadását akár fizikai erővel elérő férfi, illetve egy 26 éves ukrán állampolgár, a fő szervező dolgoztak még. A szervezet két magyar állampolgárságú férfi tagját letartóztatták, a többi tag jelenleg szabadlábon védekezhet, míg az ukrán fő szervezővel szemben elfogatóparancs van érvényben. A nyomozók átkutatták a gyanúsítottak otthonait, 4000 eurót, valamint 700 ezer forintot találtak és foglaltak le tőlük.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.