Lehet, hogy te is ilyen pohárból ittál, most figyelmeztetnek érte

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Figyelmeztették és megfelelésre kötelezték a legnagyobb repohár-forgalmazó vállalkozást, mert megtévesztően kommunikáltak a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásairól a fogyasztóknak.

Figyelmeztette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó vállalkozást, a Cup Revolution Kft.-t – adta hírül az MTI. A GVH közölte, hogy a Cup Revolution Kft. számos ponton módosította a kereskedelmi gyakorlatát a versenyfelügyeleti eljárás alatt, hozzátéve: erről azonban nem volt megállapítható, hogy ez esetleg agresszív is lenne, ám nem tudták kizárni a fogyasztókra gyakorolt kedvezőtlen hatást.

Figyelmeztetés a repoharak miatt

Két évvel ezelőtt, 2022 októberében indítottak versenyfelügyeleti eljárást a Cup Revolution Szolgáltató Kft.-vel szemben, mert a gyanú szerint a számos hazai fesztivál, koncerthelyszín, vendéglátóhely és sportrendezvény műanyag pohár-visszaváltó (úgynevezett repohár) rendszerét biztosító vállalkozás kereskedelmi módszere, illetve a reklámkommunikációja során alkalmazott egyes környezetvédelmi állításai nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, illetve megtéveszthették a fogyasztókat.

A hazai fesztiválokon is gyakran használnak repoharakat
Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

Nem bizonyítható, hogy környezetbarát

A vizsgálat során megállapították, hogy 2021 augusztusától 2023 júniusáig megtévesztették a fogyasztókat egyes környezetvédelmi állításaikkal. Ilyenek voltak például, hogy ezek újrahasználható, újrahasznosítható, hulladék csökkentés és fenntarthatóság/körforgás/környezetbarát működésű kategóriákba sorolhatók.

A vállalkozás az eljárás során nem tudta igazolni egyes reklámállításai megalapozottságát. Ilyen volt például, hogy a visszaváltható és mosható poharak használatával akár 80 százalékkal csökkenthető a rendezvények és vendéglátóhelyek hulladéktermelése.

A cég által alkalmazott repohár rendszer általános működéséről önmagában nem állapítható meg, hogy az alkalmas lenne nyomásgyakorlásra, illetve a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására.

A GVH Versenytanácsa a döntés során figyelembe vette, hogy az eljárás alá vont cég kisvállalkozás, a versenyhatóság korábban nem állapított meg jogsértést vele szemben, illetve, hogy a kereskedelmi gyakorlata nem sérülékeny fogyasztói kört, tehát nem gyermekeket, betegeket vagy időseket céloz meg.

Idézőjel ikon

Az eljárás megindítását követően a Cup Revolution számos ponton felülvizsgálta és módosította az alkalmazott kereskedelmi gyakorlatát, például a poharak visszaváltását segítő applikációt vezetett be, és 2024-ben további fejlesztéseket jelentett be.

A nemzeti versenyhatóság előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a GVH vizsgálatának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.