Ne dőlj be, ha ilyen postai üzenetet kapsz: minden pénzed rámehet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Újabb átverés van terjedőben, az SMS ezúttal a Magyar Posta nevében, hiányos címinformációk ürügyén próbál pénzt kicsikarni a címzettekből.

Bár azt hihetnénk, hogy az online csalások számának emelkedése miatti növekvő hatósági szigor beszűkíti a csalók játékterét, ők új és újabb módszerekkel próbálnak meg a pénzünkhöz jutni. A legutóbbi trükk az, hogy hivatalos szervezetek neve mögé bújva kopasztanák meg azokat, akik az ilyen üzeneteknek még hitelt adnak. 

Hivatalosnak tűnik, de átverés a „postai” üzenet 

A Dívány egyik olvasója juttatta el hozzánk azt az üzenetet, amelyben a csalók most egy újabb hivatalos szerv, a Magyar Posta nevét felhasználva célozták meg áldozataikat. Magával a postával korábban is próbálkoztak, de eddig úgy, hogy kéretlen küldeményeket adtak fel, amikért a címzettek jóhiszeműen kifizették az utánvételi díjat, és csak a csomagot felbontva döbbentek rá, hogy ők ilyet nem rendeltek. A mostani átverés lényege más:

Idézőjel ikon

ezúttal egy adathalász oldalra irányít az üzenetben kapott link.

A csalók nem adják fel, újabb hivatalos szerv neve mögé bújtak
Fotó: Wolf Géza
Idézőjel ikon

Küldeményét telephelyünkön feldolgoztuk, de a cím hiányos információi miatt jelenleg függőben van. Az időben történő kézbesítés érdekében kérjük, igazolja címét az alábbi linken

– kezdődik a hihetőnek tűnő szöveg, viszont ha valaki rá is kattint a megadott webcímre, az személyes információk, köztük banki bejelentkezési adatok és hitelkártyaszámok elküldésére kísérli meg rávenni az illetőt

A csalók még arra is ügyeltek, hogy a címben benne legyen a DPD postai szolgáltatás neve, és még szép napot is kívánnak levelük végén a Magyar Posta csapata nevében. Pedig aki a linkre kattintva megadja a kért adatokat, annak sok pénze bánhatja. 

Bár szinte naponta írunk hasonló csalási kísérletekről, érdemes emlékeztetni arra az összefoglalóra, amelyben a rendőrség a legjellemzőbb csalási módszerekből állított össze toplistát. Kellő odafigyeléssel és a korábbi hasonló próbálkozások információival felvértezve nagyobb eséllyel szállhatunk szembe a csalókkal.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.