Óriási áremelésre készül a posta: itt vannak a pontos adatok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Legújabb közleményében arról tájékoztat a Magyar Posta, mekkora áremeléssel kell majd számolnunk 2025-ben. Akad, ahol közel 25 százalékkal emelik az árakat.

Tavalyhoz hasonlóan idén is folytatódnak a postai áremelések. A Magyar Posta legújabb közleményében közölte, ezzel az a céljuk, „hogy a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően továbbra is hatékonyan, a 21. századi ügyfélelvárásoknak megfelelően végezzék tevékenységüket” – fogalmaztak.

A magyarok leggyakrabban használt szolgáltatása is drágul

A lakosság által leggyakrabban igénybe vett szolgáltatások közé tartozik az 50 gramm alatti tömegkategóriába tartoznak, így mint a belföldi elsőbbségi és nem elsőbbségi levelek. Előbbi 365-ről 390 forintra drágul, míg utóbbi 255 forintról 270 forintra emelkedik. Az állami társaság kiemelte: „belföldi levélfeladási díjaik még mindig a legalacsonyabbak közé tartoznak régiós viszonylatban.”

Az egyik legnépszerűbb postai küldeménytípus árán emelnek, komoly drágulás jön
Fotó: Mohai Balázs / MTI

A többletszolgáltatások tarifája is megdrágul 2025-től. Papíralapú feladás esetén ráadásul duplán történik az áremelkedés,

Idézőjel ikon

„az ajánlott többletszolgáltatás díja 70 Ft-tal, a tértivevény többletszolgáltatásé pedig 120 Ft-tal emelkedik.”

Még mindig jobban járunk, ha elektronikus úton oldjuk meg ezeket a feladásokat, mert így kedvezményekre tehetünk szert. Az ilyen típusú ajánlott küldemény ára 660 forintról 725 forintra, míg a tértivevényes összege 480-ról 590 forintra emelkedik.

„A díjszabást érintő további részletekről, díjakról a Posta honlapján található Postai Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételekből (PSZ ÁSZF) tájékozódhat.”

 A társaság közleményében kiemelte, emelésükhöz nagyban hozzájárult az a tény is, miszerint leginkább vállalatok, üzleti partnerek adnak fel leginkább levélküldeményt, magánszemélyek egyre kevésbé. Azonban, ezen küldemények logisztikája továbbra is elég bonyolult, hiszen évente több, mint 400 millió levéllel találkoznak a postai dolgozók.

Kiderült milyen veszélyes módszerrel jutnak plusz pénzhez a nyugdíjasok. Ebből a cikkünkből te is megtudhatod mi ez.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.