Több mint ezer magyar vennének fel, extra jutalékot, nagy juttatást kínálnak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Extra juttatást, sok pénzt ad a hazánkba hamarosan visszaérő Uber a hozzájuk idejében jelentkező sofőröknek. Pontos összegek egyelőre nem ismertek, de azt ígérik, nem lesznek szűkmarkúak a jelentkezőkkel.

Már nem kell sokat várni, hogy a ismét utazhassunk a Budapestről nyolc évvel ezelőtt távozó céggel, nyár elejétől ismét lehetnek Uber-autók az utcákon. Igaz, a mostani változat nem egészen az az Uber lesz, amelynek egykor búcsút mondtunk: a Főtaxival együttműködésben már fix árakkal, sárga autókkal térnek vissza hazánkba. 

Kell a magyaroknak az Uber

Tavaly közel 100 ezer alkalommal nyitották meg az Uber alkalmazását Budapesten annak ellenére, hogy nem is lehetett azzal utazni a fővárosban: ennek alapján az újra piacra lépő cég kiemelt érdeklődésre számít. Most ehhez toboroznak sofőröket, és nem is aprózzák el: extra juttatást kínálnak a számukra. 

Az Uber február végén jelentette be, hogy újraindítja szolgáltatását Magyarországon. Mostanra már a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is engedélyt adott a vállalatnak.

Több ezer magyart vennének fel az Uberhez, extra jutalékot kínálnak, az első csatlakozók igen sok pénzt kereshetnek náluk
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Az Uber magyarországi vezetője, Kardos Eszter és Reich Ádám, a partenercég, az F Mobilitás Kft. ügyvezetője a Portfoliónak elmondta, hogy kora nyári indulással terveznek, és már idén több mint ezer sofőrrel számolnak. Arra számítanak, hogy már az indulás időpontjában nagy lesz a kereslet irántuk, ezért kívánnak minél több embert toborozni a vállalathoz.

Kiemelték, hogy a cég azt szeretné, ha az Uber sofőrjei minél nagyobb bevételre számíthatnának, ezért néhány napon belül egy minden részletre kiterjedő, átfogó információs csomagot tesznek közzé ennek kapcsán az érdeklődőknek. Ezt könnyen elérhető csatornákon teszik nyilvánossá.

Aki nagy pénzt akar, gyorsan jelentkezzen az Uberhez

Hozzátették, hogy azok járnak majd a legjobban, akik az elsők között jelentkeznek, mivel ők nemcsak jutalékra számíthatnak az első három hónapban, hanem egyéb jelentős juttatásokra is. Ezek mellett még bónusz is jár azoknak, akik ösztönzik a társaikat is a csatlakozásra.

Az érdeklődők az uber.com oldalon és az Uber alkalmazásban regisztrálhatnak majd napokon belül.

Azt is elmondták, hogy a cég a magyarországi kivonulás óta új vezérigazgatót nevezett ki, Dara Khosrowshahi személyében, aki az üzlet minden területét újraformálta. Ennek fényében az Uber már együttműködik a taxisokkal, így az eddigi 33 nagy világváros után most Budapesten is megkezdik az ilyen alapokra helyezett működést.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.