Ne dőlj be, ha ilyen jó hírrel hívnak: minden pénzed ellophatják

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A csalók legújabb trükkje, hogy jó hírt közölve azzal hívják fel áldozatukat, hogy kisorsolták egy nyereményjátékon, de valójában a bankszámláján lévő pénzre pályáznak.

Ez történt egy 80 éves soproni nővel is, akit a napokban keresett meg telefonon egy ismeretlen nő, gratulálva neki, hogy kisorsolták egy korábbi befektetésével kapcsolatos nyereményjáték győzteseként – derül ki a police.hu beszámolójából.

Sok pénzedbe kerülhet, ha bedőlsz a jó hírnek

A közlés szerint a hívó azt mondta a nőnek, hogy 800 ezer forintos nyeremény illeti meg, melyhez úgy juthat hozzá, ha telepít a számítógépére egy AnyDesk nevű programot, amivel a számláján jóvá tudják írni az összeget.

A jó hírrel altatják el a csalók áldozatuk gyanakvását, hogy megszerezzék pénzét
Fotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

A csaló lépésről lépésre vezette végig áldozatát a folyamaton, majd a távoli távoli hozzáférést biztosító programmal hozzájutott a sértett valamennyi pénzintézeti azonosítójához. Ennek segítségével

Idézőjel ikon

összesen 1,2 millió forintot utalt el a számlájáról jogosulatlanul.

A soproni nőben később gyanút keltett a beszélgetés, de amikor másnap felkereste bankját, már késő volt, csak az őt ért kárral szembesült. A rendőrség az eset kapcsán ismételten felhívta a figyelmet az online csalásokra, melyeknek megelőzéséhez az alábbi tanácsokkal szolgáltak:

  • Ne feledd, ahhoz, hogy pénzt utaljanak a számládra, nincs szükség semmilyen programra, és a netbanki profilodba sem kell bejelentkezned.
  • Soha ne tölts le ismeretlen programot vagy applikációt számítógépedre, mobiltelefonodra – főleg ne egy linkre kattintva.
  • Soha ne küldd el bankkártyaadataidat, felhasználói azonosítóidat, jelszavaidat e-mailben, SMS-ben vagy telefonon érkező kérésre.
  • Ha egy ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, fogj gyanút.

Ha pedig úgy gondolod, hogy átvertek, megkárosítottak, azonnal tegyél feljelentést bármely rendőri szervnél vagy tárcsázd a 112-es segélyhívó számot.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.