Alpakától a kenguruig: ezeket az állatokat tarthatod legálisan hazánkban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Minden kisgyermek álma, hogy saját házi kedvence legyen, azonban vannak, akik nem elégednek meg egy szőrős négylábúval, és valami különlegesebb élőlényért fáj a szívük. Összegyűjtöttük, milyen állatokat költöztethetünk be otthonunkba legálisan, engedély nélkül vagy engedéllyel, de utánajártunk annak is, milyen szomorú sors várhat rájuk, ha nem készülünk fel megfelelően és felelősségteljesen a befogadásukra.

Alig pár éve egy egész ország izgult azokért a nagymacskákért, amelyek valahogy az országba kerültek, aztán megszöktek gazdáiktól. A nyom nélkül eltűnt fekete párduc minden bizonnyal illegális úton került tulajdonosához, a szerencsétlen sorsú szervált azonban legálisan tarthatta gazdája. De mitől függ, hogy melyik állatból lehet házi kedvenc, és melyeket nem vihetjük haza semmiképpen, bármennyire is vágyunk rá mi, vagy éppen gyermekünk?

A kicsi és nagyobb termetű háziállatok tartásáról hazánkban is kormányrendeletek, illetve törvények rendelkeznek. Ezek a szabályozó dokumentumok nemcsak a tartható és tiltott fajok listáját tartalmazzák, de azt is, milyen körülményeknek kell megfelelniük egészségügyi szempontból, milyen nyomkövető eszközökkel kötelező megjelölnünk őket, illetve szaporíthatóak-e, és milyen feltételekkel.

Nem lakásba való?

A 2015-ben életbe lépett rendelet  három kategóriába sorolja az állatokat tartási lehetőségeik alapján. A különösen veszélyes állatfajokat, mint például az emberszabású majmokat, majomevő sast, krokodilt, zsiráfot, pumát, kazuárt vagy éppen a fekete párducot ma már semmilyen körülmények között nem tarthatunk otthon magánszemélyként, erre csak az állatkerteknek, illetve a cirkuszi menazsériáknak van lehetőségük különféle engedélyezési folyamatokat követően. 

Szakmai tapasztalattal, cselekvőképes felnőttként azonban némely közepesen veszélyesnek minősített kedvenccel megosztozhatunk az otthonunkon, amennyiben az alkalmas rá. Ha kedveljük az kengurukat, a farkasokat, vagy szívesen osztoznánk lakóhelyünkön egy szalagos varánusszal, netán egy több méter hosszúra növő csörgőkígyóval, engedélyre ugyan szükségünk van, nemcsak a hatóságoktól, de szomszédainktól is, de bátran hódolhatunk szenvedélyünknek. 

Nem minden állat való lakásba
Fotó: Matthias Clamer / Getty Images Hungary

Ha mindenáron nagymacskát tartanánk 

Van azonban arra is lehetőség, hogy a házi cicánál egy kicsit nagyobb tappancsos doromboljon a kandalló előtt, ugyanis a közepesen veszélyes állatnak minősülő szervál, az ocelot, a hiúz, az aranymacska és a ködfoltos párduc is legálisan tartható állat Magyarországon.

Fontos észben tartanunk azonban, hogy a törvény alapján az első és második kategóriába sorolt állatok tartása engedélyköteles. Ha ezt elmulasztjuk, vagy nem tartjuk be a szabályokat, bűncselekményt követünk el, mely két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Még könnyebb dolgunk lesz, ha az elővigyázatosságot igénylő kategóriából válogatunk, emut vagy struccot, hangyászt, tatut, pettyes szarvast és antilopot jóval könnyebben hazavihetünk. A kérdés csak az, valóban felkészültünk-e a befogadásukra. 

Ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy felelősséggel el tudjuk-e látni kedvencünket, inkább válasszuk a jelképes örökbefogadást!
Fotó: MNStudio / Getty Images Hungary

Felelős lettél azért, amit megszelídítettél?

Saint-Exupéry kis hercege is elsőként tanulta meg, amikor egy vadállattal kapcsolatba került, hogy mekkora felelősséget jelent egy érző élőlény befogadása. A statisztikák szerint a gyepmesteri telepekre leadott kutyák közel fele közvetlenül olyan emberektől érkezik, akik megunták őket. Ez az arány is azt mutatja, hogy a felelős állattartás nagyon gyerekcipőben jár. Egy egzotikus állat esetében ez fokozottan igaz. Ha különleges kis kedvencünk van, akkor valószínűleg sokkal több energiát kell fektetnünk ellátási körülményeibe. Az eleséget sem biztos, hogy bármelyik sarki kisállat-kereskedésben megvásárolhatjuk, sok esetben rendszeresen meg kell újítani az engedélyeit is, ez pedig fokozott állatorvosi vizsgálattal, utazással, papírmunkával is járhat. 

Ugyan főleg a húsvéti időszakban nő meg a pár napig cukinak tűnő naposcsibék és nyulak forgalma az állatmenhelyeken, de sokkal nagyobb veszélyt okozhat, ha illegálisan tartott kedvencére un rá valaki. A büntetéstől való félelem gyakran sarkallja arra a tulajdonosokat, hogy titokban engedjék ki a természetbe a megunt állataikat. 

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai is rendszeresen találkoznak ilyen, a vízbe engedett, korábban kedvtelésből tartott házi kedvencekkel. A legnagyobb riadalmat a tavalyi évben a keselyű- és aligátorteknősök okozták a magyar tengerben. Ezek a páncélosok eredeti élőhelyükön is veszélyes ragadozók, de ott a lakosság felkészült velük kapcsolatban. Itthon óriási sérüléseket okozhatna már egy példányuk is, ráadásul az elmúlt telek időjárási viszontagságai nem veszélyesek rájuk, akár szaporodásképes is lehetnek éghajlatunkon. A kisebb, meleg állóvizeinkben és a Holt-Tiszában is gondot okoznak például a korábban eleresztett ékszerteknős-kolóniák, melyek fokozatosan szorítják ki az egyetlen őshonos teknősfajt, a mocsári teknőst. 

Pécsi Tibor, a kőröshegyi teknőspark és mentőközpont vezetője jelenleg is őriz öt keselyű- és ugyanennyi aligátorteknőst, amelyeket gondatlan gazdik engedtek el a természetben.

Idézőjel ikon

„Egyiküket a Dunából fogták ki, és miután hozzám került, másnap ötven tojást rakott. Szerencse, hogy ez az esemény nem a természetben történt” – nyilatkozta tavaly.

Nemcsak az emberekre veszélyes tehát, de az ökoszisztéma felborulásához is vezethet, ha felelőtlenül engedjük szabadon megunt állatainkat. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.