Ezért írnak csúnyán az orvosok – évente sokan halnak meg a kibetűzhetetlen receptek miatt

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy 2017-es tanulmány szerint az ápolónők 82, a gyógyszerészek 75 százaléka képes dekódolni egy orvos kézzel írott instrukcióit. Van erre egy olyan, lassan-lassan időszerűtlenné váló magyarázat, miszerint az orvosi egyetemen olyan mennyiségben és sebességgel kell a hallgatóknak jegyzetelniük, hogy az írásképük teljesen tönkremegy. A nemzetközi szintű jelenséggel kapcsolatos legnagyobb probléma azonban nem esztétikai eredetű. Amellett, hogy minden tiszteletünk a gyógyító orvostársadalomé, a kibogarászhatatlan kacskaringók már emberáldozatokat is követeltek.

A Forbes.com 2018-ban írta meg a fenti, az egyetemi tanulmányokra hivatkozó indokot, de különböző amerikai lapoknak nyilatkozó szakorvosok az alábbiakban jelölik még meg kalligráfiájuk kockázatos, az olvashatatlanságig csökevényesedését.

Ezért ronda az orvosok írása saját bevallásuk szerint

  • A tanulmányok során szükséges mindennapos rengeteg és extrém gyorsaságot is megkövetelő jegyzetelés miatt nincs idő a külalakra figyelni. Ráadásul fárad a kéz, görcsölnek az izmok, és a tartalomra koncentrál az agy is.
  • Később, a praxisban is mindent dokumentálni kell. A betegek érdekében és a kórtörténet nyomon követhetősége szempontjából elengedhetetlen a folyamatos adminisztráció, hisz aminek nincs írásos nyoma, az meg sem történt. Ez tovább rontja a helyzetet.
  • Amerikában is kevés az orvos, sok a beteg. Az orvosi rendelőkben, háziorvosoknál ahhoz, hogy mindenkit el tudjanak látni, egy-egy betegre rövid idő jut, kialakul a kapkodás, időhiány miatti sürgetettség és rohanva kaparászás: az orvosnak tudat alatt is mérlegelnie kell, és a külalaknál magasabb rendű cél, hogy minden információ le legyen jegyezve.
Sok dokumentációval jár, bár ma már egyre több dolog elektronikusan megy, de ettől sem lett szebb az orvosok írása
Fotó: Sarinyapinngam / Getty Images Hungary

Fény az alagút végén

A helyzet javulni látszik, mivel szerencsére manapság már szinte senki nem használja a kézírását, legalábbis szakmai, hivatalos berkekben nem: az orvostanhallgatók leginkább számítógépbe jegyzetelnek, de még életszerűbb, hogy inkább csak követik az internetre előzetesen feltett előadás tartalmát egy preziben. Ma már a végzett, praktizáló orvosok is leginkább elektronikus recepteket készítenek, sokszor még az aláírás sem kézzel és tintával történik – gondoljunk csak az e-receptre! Bizony, a recept gyakran nem is a beteg kezében landol, hanem repül fel a felhőbe, majd onnan a patikus képernyőjére, akinek nem kell többé nagyító alatt silabizálnia a dekódolhatatlan krikszkrakszokat.

Reális veszélyek és tragikus következmények

Ideje, hogy a korábbi helyzetben változás álljon be, mert nagyon komoly következményekkel járhat a legapróbb elírás is, például az adagolás terén. A témával kapcsolatban nyilatkozó amerikai orvosok elmesélték, hogy első lépésként is arra ösztönözték őket, írják ki a mennyiség teljes kifejezését a rövidített forma helyett az esetleges félreolvasások esélyének csökkentése érdekében, hiszen egy-egy ilyen adagolási „baki” emberéletet is követelhet. 

Vagyis, az egymásba fonódó gyöngybetűkkel írt „mg” például könnyen olvasható „mcg”-nek,

holott a precíz mennyiségek betartásának követelménye alapvető lenne, ezért a bajok megelőzésében döntő fontosságú volt a „milligramm” és „mikrogramm” kifejezések preferálása.

A kézírásos időszakban segítség lehet még a nyomtatott nagybetűk használata is, de a folyóíráshoz képest ez is nagyobb idő- és türelemigényű. 

Még a számítógép sem garancia arra, hogy ne történjen elírás
Fotó: seb_ra / Getty Images Hungary

Szomorú esettanulmány

Egy skóciai nő szempanaszaira véletlenül a megfelelő „VitA-POS” nevű szemkenőcs helyett merevedési zavar elleni krémet kapott gyógyszerészétől, aki „Vitaros”-nak olvasta a páciensnek felírt készítményt. 

Sem az orvos nem fordított kellő figyelmet az olvashatóságra a félreértések teljes kizárhatósága érdekében, sem a patikus nem volt kellően körültekintő a kódfejtésben,

illetve az sem szúrt neki szemet, hogy a hölgy páciensnek, feltehetően saját jogon legalábbis, nem lehet szüksége merevedés elleni szerre. 

A sajnálatos csere mindenesetre megtörtént, amelynek legnagyobb veszélye az volt, hogy a férfiassági gondokra szolgáló krém hatóanyaga értágító hatású, s bőrfelületen alkalmazva fokozott véráramlást eredményez. Mindez pedig nem igazán szemre való.

Nagy a felelősség orvoson és patikuson is
Fotó: Cris Cantón / Getty Images Hungary

Az említett beteg felépült, de hasonló félreértésekből nagyobb bajok is származnak, sajnos igen gyakorta. Angliában évekkel ezelőtt kimutatták, hogy éves szinten több mint 200 millió vényrontás következik be, ami 

egyes következtetések szerint közvetlenül akár évi több száz halálesethez is vezethet,

közvetett módon pedig több tízezer esetben játszhat szerepet, s itt már figyelembe kell venni, hogy a számítógépes receptkitöltés esetén is gyakori lehet az elírás, egy nullával több, vagy kevesebb nyomódik be, mellécsúszik egy billentyű. Ennek pedig komoly ára lehet…

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?