Fantomrendelőket, elérhetetlen orvosokat talált a háziorvosi ellenőrzés

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több vármegyében zajlott tavaly a háziorvosok munkájának ellenőrzése, az eredményre a lesújtó jelző alkalmazható a leginkább, ráadásul az ismételt ellenőrzéseken sem sikerült sokat javítani.

Részben hatásosnak nevezte a Belügyminisztérium a Népszava megkeresésére a 2023-as évben elvégzett ellenőrzéseket: a bejelentés nélkül érkező vizsgálódók ugyanis egyes esetekben nemhogy orvost, de még rendelőt sem találtak a megadott címen.

A közelmúltban adott a Dívány is hírt arról, hogy a ellenőrizni kezdik kórházban dolgozók mellett az ezekben az intézményekben fekvő betegeket is, de hasonlő ellenőrzéseket már tavaly is végrehajtottak, csak épp háziorvosoknál és fogorvosoknál. Baranya, Tolna, Vas, valamint Győr-Moson-Sopron vármegye fehér köpenyeseinek munkáját vizsgálták tavaly, több-kevesebb sikerrel.

Az orvosok ellenőrzése során volt, ahol üres rendelőt, de volt, ahol még rendelőt sem találtak
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A tavaly februárban és márciusban 569 háziorvosi és alapellátó fogorvosi szolgálatot ellenőriztek, főként olyanokat, amelyek egynél több telephellyel is rendelkeztek. Márciusban további 11 észak-magyarországi, nyugat- és dél-dunántúli ellátónál is kopogtattak az ellenőrök.

Mindössze az alapellátók harmadánál nem szembesültek semmiféle hiányossággal, a feltárt problémákat pedig a későbbi utóellenőrzésre sem sikerült kijavítani több helyen. 

A 401 szolgáltatót működtette 1452 telephely ismételt vizsgálatánál a rendelők 12 százaléka változatlanul nem volt megtalálható. Bár direkt rendelési időben látogattak el a szolgáltatókhoz, a telephelyek 39 százalékán nem zajlott orvosi ellátás, és az orvosok rendelőn kívüli elérhetősége is hagyott kívánnivalót maga után - harmadukat nem lehetett telefonon sem elérni. 

Az orvosok ellenőrzése meglepő eredménnyel zárult

Más, későbbi vizsgálatok során Somogy megyében volt olyan rendelő, ahol ki sem függesztették, mikor lehetne orvossal találkozni.

Idézőjel ikon

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van olyan szolgáltató, akinek hét telephelye közül hat címén elhagyatott, romos családi ház áll.

Azzal is szembesültek, hogy a papíron nyolc órában foglalkoztatott szakdolgozók közül volt, aki négy órát töltött csak el a rendelőben - igaz, a Népszavának nyilatkozó gyakorló háziorvosok szerint ennek hátterében állhat az, hogy az érintett szakdolgozók sok, jellemzően adminisztratív feladatukat rendelés előtt vagy után végzik el, de otthoni ápolást vagy eszközbeszerzést sem a rendelőben végeznek, magától értetődő módon. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.