Ember méretű ragadozó halat találtak ebben a magyar tóban

Olvasási idő kb. 2 perc

Szinte hihetetlen méretű harcsa akadt horogra a somogyi Deseda-tóban. A kifogott példány hossza megközelíti egy felnőtt ember testmagasságát.

A kapitális fogást a fotózás és a hitelesítés után visszaengedték a tóba – olvasható a Somogy Vármegyei Hírportál hasábjain.

Az óriási harcsát más is kifoghatja

A Deseda-tó partján nem ritkák a nagy fogások, de a mostani példány még a tapasztalt horgászokat is meglepte. Egy 180 centiméter hosszú harcsa került a csónakba, amelynek súlyát mintegy 50 kilogrammra becsülték. A beszámolók szerint kemény küzdelem előzte meg a kiemelést, a ragadozó csak hosszas fárasztás után adta meg magát.

A harcsát pergető technikával fogták, fehér színű műcsalira kapott.

A különleges zsákmányról a Kaposvári Sporthorgász Egyesület is hírt adott. A hiteles mérést és néhány gyors fotót követően a példány visszakerült a vízbe, így tovább gyarapíthatja az állományt.

A szakemberek szerint az év elején tapasztalt átmeneti enyhülés miatt a ragadozó halak korábban kezdtek aktívabban táplálkozni, ami kedvezhet a hasonlóan nagy fogásoknak. A Deseda amúgy is híres erős harcsaállományáról, a mostani példány azonban még ebben a környezetben is figyelemre méltónak számít.

A tó rekordja ennél is nagyobb

Évekkel ezelőtt egy több mint kétméteres, közel mázsás harcsát is kifogtak itt. A mostani zsákmány így ugyan nem döntött csúcsot, de mérete alapján joggal nevezhető ember nagyságú ragadozónak.

A horgászközösség abban bízik, hogy a hasonló fogások tovább erősítik a tó hírnevét, különösen a közelgő, többnapos harcsafogó találkozó előtt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.