Veszélyes járvány fenyeget, a hatóságok szigorú intézkedéseket vezettek be

Olvasási idő kb. 2 perc

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közleménye szerint Magyarországon már 5 vármegye érintett a madárinfluenza fertőzésben.

Újra fertőz a madárinfluenza Magyarországon, már több vármegyében megelőző intézkedéseket vezettek be – derül ki a NÉBIH közleményéből.

Ezeket az intézkedéseket vezették be a járvány ellen

A NÉBIH  közleménye szerint ismét szigorítások léptek életbe a madárinfluenza járvány megelőzése és megfékezése miatt. Már Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben is be kellett vezetni a preventív intézkedéseket. 

A NÉBIH intézkedése alapján az érintett telepeken ideiglenesen csak beltéren tarthatják a gazdák a baromfikat
Fotó: SlavkoSereda / Getty Images Hungary

A legfontosabb előírás, hogy a kereskedelmi célból tartott baromfiknak zárt helyen kell maradniuk, vagyis mostantól tilos a szabadban tartani őket. A kisebb, háztáji állományok esetében is csak zárt helyen történő etetés és itatás engedélyezett – ezzel csökkentik annak esélyét, hogy a vadon élő madarak megfertőzzék a háznál tartott állatokat.

A víziszárnyasokat tartó telepekre különösen szigorú szabályok vonatkoznak, mivel ezek a legérzékenyebbek a fertőzésre. A gazdáknak zárt térben kell tartaniuk állataikat, majd 4 nap után kötelező vizsgálatokat kell végezniük, hogy időben kiszűrjék a fertőzött egyedeket. 

A vizsgálat nemcsak a járvány megfékezését szolgálja, hanem az export és a hazai ellátás biztonságát is.

A NÉBIH szerint nagyon fontos most a koordinált, szabálykövető magatartás: a megelőzésen múlik, hogy a betegség ne okozzon újabb károkat a magyar baromfiállományban. Aki nem működik együtt, állategészségügyi bírságra is számíthat. A cél azonban nem a büntetés, hanem az, hogy ne ismétlődjenek meg a korábbi, tömeges állatpusztulások.

A hatóság ugyanakkor jelezte: az intézkedések ideiglenesek. Ha a helyzet javul, lazítanak a szabályokon, ám ha újabb megbetegedéseket igazolnak, akkor még szigorúbb szabályokra lehet számítani. A NÉBIH folyamatosan figyeli a járványhelyzetet, és a tapasztalatok alapján dönt.

Bár a madárinfluenza az emberekre nem jelent közvetlen veszélyt, a higiéniai óvintézkedések betartása kiemelten fontos – például a nyers baromfihús alapos átsütése, főzése. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Csörgő Bence
Csörgő Bence
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.