Lista készült az alkalmazottukat be nem jelentő cégekről: bárki megnézheti

Olvasási idő kb. 2 perc

Pékség, hentes, költöztető, kereskedelmi és vendéglátóipari, valamint építőipari cégek is szerepelnek a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózóinak listáján.

Az a munkáltató, amely egyszer felkerül a listára, hosszú ideig ott is marad: a közzétett adózók adatait csak két év elteltével törli az adóhatóság.

NAV-lista a szabályszegő munkáltatókról

Az adóhatóság rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét és adószámát – természetes személyek esetében az adóazonosító jelet –, amelyeknél végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat állapította meg, hogy

Idézőjel ikon

nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát.

Emellett nyilvános az is, hogy mikor készült határozat a jogsértésről, és az is, hogy a határozat mikor válik végrehajthatóvá. 

A közel 1500 foglalkoztatót felsoroló NAV-listában pékség is szerepel
Fotó: DmyTo / Getty Images Hungary

Több táblázat is letölthető

Miután a 2023. szeptember 12-től hatályos jogszabály szerint a közzétételhez elegendő a határozat véglegessé válása, ennek megfelelően a NAV közétette a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók jogszabályváltozás előtti és az az utáni listáját is. 

Ezek mellett ugyancsak nyilvános egy, a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózókról készült összefoglaló is. Ide azok kerültek, akiket a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül megbírságoltak, mert elmulasztották a foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüket.

Ezekre kiemelten figyel az adóhatóság idén is

Tegnap írtunk arról, hogy a NAV idén sem bánik majd kesztyűs kézzel azokkal az adózókkal, akik szándékosan és súlyosan megsértik a jogszabályokat. Az adóhatósági ellenőrzési tervében több ágazat szereplői is kiemelt figyelemre számíthatnak: 2024-ben többek között a rendezvényszervezők, a reklám- és médiaszolgáltatók, a kriptovalutából jövedelmet szerzők, valamint a szépségipari és a testedzési szolgáltatások is az adóhatóság ellenőrzéseinek középpontjába kerülhetnek. Ugyanakkor a NAV számára továbbra is fontos lesz a kiemelt adózók vizsgálata, ám figyelnek az adókedvezmények jogosultságát igénybe vevőkre is, de fókuszban tartják az importált autók utáni adó- és áfakifizetések ellenőrzését, a vámellenőrzéseket, az e-kereskedelemmel kapcsolatos kihívásokat is, valamint az importáruk termékbiztonságát és a hamisított termékek kiszűrését is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.