napló időkapszula

Az asztali naptárba vagy tervezőbe felfirkantott félmondatok is hordozhatnak értékes információkat, de ha valamire évekkel vagy évtizedekkel később is szeretnénk majd emlékezni, akkor érdemes naplót vezetni. De nemcsak azért, hogy soha ne felejtsük el a szép emlékeket, hanem azért is, hogy jobban megismerjük saját magunkat.

Te miért írnál naplót?

A naplóírás nagyon jó módja annak, hogy megőrizzük a boldog pillanatokat, és emléket állítsunk annak, amit sosem akarunk elfelejteni. A napló kiváló arra is, hogy dokumentáljuk mindazt, ami megtörtént velünk, legyen az jó vagy rossz. De lehet egy néma társ is, aki „meghallgatja” a bennünket nyomasztó érzelmeket, gondolatokat. Vannak, akik szintetizálásra, életük strukturálására használják a naplójukat. 

A naplóírás segít abban is, hogy a jövőbeli éned bőrébe bújj, és akár abban is segíthet, hogy elhidd, lehetséges, amit szeretnél. 

Vajon az a régi valaki mit szólna a mostani önmagamhoz?

De a napló lehet akár a saját időkapszulánk is, mellyel üzenetet küldhetünk a jövőbe, például önmagunknak. Ez egyszerre izgalmas és embert próbáló vállalkozás is, hiszen kérdéses, hogy később a naplót olvasva mennyire tudunk elnézőek és megértőek lenni azzal a fiatallal, akik valaha voltunk? 

„Az emlékeink ugyanis csalhatnak. Akár jótékonyan módosíthatják a múltat. Óhatatlanul el is felejtjük azt, amire nem szívesen emlékezünk. Vagy nem úgy. Ám a naplónk, miként a fényképeink, megmutatják: valójában milyenek voltunk. Tükreink az időben, beléjük pillantva múltbeli énünk üzen jelen magunknak. Meglátjuk-e őt, meghalljuk-e vajon, vagy csak zavarba jövünk, pironkodva szégyenkezünk azon, hogy ilyenek voltunk, így éreztünk. Emlékszünk-e vajon, tudunk-e, merünk-e kapcsolatba lépni azzal a régi magunkkal, akinek szorongásai, félelmei, titkos vágyai, szerelmei, nehéz dilemmái az idő homályából egyszer csak napvilágra bukkannak?” – sorolja az időkapszulának szánt napló következményeit dr. Árkovits Amaryl pszichiáter.

Ám nemcsak emiatt lehet felzaklató a régi naplónk olvasása, hanem abból fakadóan is, hogy kikerülhetetlenül feszeget olyan identitásformáló kérdéseket, melyek arra vonatkoznak: vajon az a régi valaki mit szólna a mostani önmagamhoz. Így szerette volna, ilyennek tervezte a jövőt? Büszke és elégedett lenne, barátok lennénk, netán ciki lenne, szégyellné azt, akivé váltunk?

„Remélem, nem bántál meg semmit!”

Mi kerüljön be az időkapszulának szánt naplódba? Bármi, amit a megíráskor fontosnak tartasz. Mindenképpen írd bele, mit érzel az adott pillanatban, félelmet, szorongást, örömöt; és azt is, hogy mi váltotta ki benned ezeket az érzelmeket. A soha meg nem írt és el nem küldött levelek is belekerülhetnek a jövőbeli önmagadnak szánt emlékkönyvbe. 

Ha már benne van a naplóban a múlt és a jelen, itt az ideje üzenni a húsz évvel későbbi önmagadnak is. Gondolkodtál már azon, mi lenne az a tanács vagy kérdés, amit akkor, ott, két évtizeddel idősebben szívesen olvasnál önmagadtól?

Mit szólnál ehhez? „Remélem, nem bántál meg semmit!” vagy „Mindennek lehet örülni, de a jó dolgoknak kicsit jobban.” Vagy jobban esne egy bölcsesség a jelenből? „Mindig legyen a hűtődben élesztő, és a polcon legalább tíz kiló liszt.”

És arra, hogy „Mi hiányzott leginkább az elmúlt húsz évből?” Tanácsot is adhatsz önmagadnak, mert amikor beleképzeled magad a jövőbeli helyzetedbe, lehet, hogy jó ötletek jutnak majd eszedbe. 

Írj idézeteket is a naplódba, ha vannak olyan mondatok, melyekről úgy érzed, olyanok, mintha a későbbi önmagadhoz szólnának.

Bármit üzenj is magadnak, érdekes lesz levonni a tanulságot, és összehasonlítani, hogy hová jutottál, mit sikerült elérned, és mi az, ami még mindig hiányzik. A jelenbeli gondolatfolyamok papírra vetése sok érdekes dolgot elárul majd a mostani és az akkori önmagadról is.