Műanyag palackok miatt vizsgálódik a GVH

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) párhuzamosan több vállalkozással szemben is eljárást indított, mivel az ásványvizes és üdítőitalos műanyag palackok környezeti hatásaira vonatkozó, a termékek címkéin feltüntetett és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott állításokkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.

Zöldre mosásnak (greenwashing)  nevezik azt, ha egy vállalkozás olyan marketing- vagy PR-stratégiát folytat, amellyel önmagát környezetbarátnak, a környezetvédelemért felelősséget vállalónak tünteti fel, miközben a tényleges működésében nem mutathatók ki érdemi lépések e célok elérése érdekében. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most három céggel szemben indított vizsgálatot a műanyag palackjaikon feltüntetett üzenetek megtévesztő jellege miatt – adták tudtul honlapjukon.

A műanyag palackok feliratai megtévesztőek lehetnek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az utóbbi időben kiemelten foglalkozik az úgynevezett „zöld állításokkal”. Idén januárban publikálta piacelemzését, amely rávilágított arra, hogy sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában a műanyag palackokon feltüntetett jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével. A versenyhivatal – a piacelemzés megállapításai alapján – számos javaslattal élt a piaci szereplők, a jogalkotó és a jogalkalmazók irányába, annak érdekében is, hogy segítse a tisztességes zöld állítások alkalmazását.

Ezek a műanyag palackok sem teljes mértékben újrahasznosíthatók a GVH gyanúja szerint
Fotó: ArtMarie / Getty Images Hungary

A mostani eljárásokban érintett ásványvizek és üdítős palackok címkéin és a termékeket népszerűsítő kereskedelmi kommunikációban azt állítják, hogy a palackok 100%-ban újrahasznosíthatók. Ezzel és az ehhez hasonló jelentéstartalmú állításokkal, illetve a kereskedelmi kommunikáció képi megjelenítésével valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.

Idézőjel ikon

A kifogásolt reklámállítások feltehetően megalapozatlanok, a palackok környezeti előnyeinek igazolására a cégek valószínűleg nem rendelkeznek megfelelő bizonyítékkal

– hangsúlyozza a GVH.

A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az érintett vállalkozások a jogsértéseket elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértések bizonyítására irányulnak. A vizsgálatok lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A Gazdasági Versenyhivatal felhívja a figyelmet arra, hogy az ügyintézési határidőkbe nem számít be az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.