Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mesterséges intelligencia megjelenése és rendkívül népszerűvé válása sokakat megrémített: nemcsak félünk képességietől, de időnként azzal kapcsolatban is tanácstalanok vagyunk, mire és legfőképp hogyan használhatjuk. Könnyen lemaradhatunk emiatt az MI előnyeiről is: ezekkel a feladatokkal te is megbízhatod!

Óriási port kavart, amikor pár hónappal ezelőtt napvilágot látott egy mesterséges intelligenciával működtetett oldal, ahol fiatal nők, de akár négyéves kisgyermekek fényképeit, az oldal készítője átmanipulálja borzalmas dolgokat ábrázoló jelenetekké.

Ez az eset is egy volt a sok közül, ami még inkább elrettentette az embereket, és a mesterséges intelligencia ellen hangolta, pedig a valóságban rengeteg haszna van, amelyet a mindennapokban a magunk javára fordíthatunk. Fontos megjegyezni azt is, hogy a fejlesztők eredeti célja is ez volt.

A mesterséges intelligenciával jobb lehet az egészségügy

2023-ban az Észak-amerikai Radiológus Társaság közzétette tanulmányát, miszerint az MI elősegíti a tüdőcsomók felismerését a mellkasi röntgenfelvételeken. Ez leginkább a tüdőrákos betegeknél lényeges, mert a fejlesztés által sokkal korábbi szakaszban felismerhetik a kórt, így hamarabb tudják megkezdeni a kezelését is.

Az egészségügy fejlesztésében is nagy szerepe lehet a mesterséges intelligenciának
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Tanulmányunk erős bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a mesterséges intelligencia valóban segíthet a mellkasi radiográfia értelmezésében. Ez hozzájárul a mellkasi betegségek, különösen a tüdőrák hatékonyabb azonosításához a korábbi szakaszban

– mondta Jin Mo Goo, a kutatás vezetője.

 A szakember elmondása szerint, a következő lépésük a CT fejlesztése lesz a mesterséges intelligencia segítségével, ami szintén nagyban meghatározza majd a munkafolyamatok hatékonyságát és a klinikai eredmények pontosságát.

2023 márciusában a Semmelweis Egyetem és a BME szakemberei beszédelemzésen alapuló, a depresszió felismerésére alkalmas szoftver fejlesztésébe kezdtek, aminek alapja a mesterséges intelligencia.

A kutatók egyik legfőbb célja ezzel az alapellátás dinamikusabbá tétele, hogy ezt a milliókat érintő mentális betegséget minél előbb felismerjék, és emellett pénzt és időt is spóroljanak az egészségügynek.

„A depresszió beszédhangon alapuló korai felismerésével lerövidíthető és felgyorsítható lenne a betegút. Az érintettek hamarabb juthatnának el pszichiáterhez, ha mondjuk már a háziorvosnál felmerülne, hogy a beteg esetleg depressziós, és emiatt lehetnek fizikai tünetei, például has- vagy hátfájdalma. A mesterséges intelligencia bevonása ezért közvetve az életminőség javulására is hatással lehet, illetve a kórházban töltött időt és az ellátásra fordított költségeket is csökkenthetné, ezzel tehermentesítve az egészségügyi rendszert”

– fogalmazott Hajduska-Dér Bálint, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának tanársegédje.

A környezetvédelemben is nagy előrelépést tehetünk a mesterséges intelligenciával

Az MI mellett talán a környezetvédelem a másik legtárgyaltabb téma manapság. Ez nem is csoda, hiszen a klímaváltozás itt és most zajlik, rajtunk múlik, mi lesz a végkimenetele.

Az MI hatalmas előnyt jelenthet a klímaváltozással szemben
Fotó: Teera Konakan / Getty Images Hungary

A legtöbb válságos helyzetet azért nem tudjuk megoldani ebben a kérdésben, mert túl későn észleljük azokat. Ekkor jön képbe a mesterséges intelligencia. Ez a fejlesztés ugyanis segíthet, hogy egyes problémákat már a keletkezésükkor észleljünk és kezeljünk.

Sokkal több és sokkal pontosabb információkkal tud szolgálni a klímakutatóknak, akik így könnyebben tehetnek a nagyobb katasztrófák kialakulása ellen.

Emellett segíthet abban is, hogy még tudatosabban használjuk erőforrásainkat. Ott van például az energiaszolgáltatás, amit az MI folyamatosan elemezni tud. Így megtudhatjuk, pontosan hol és mennyi energiára van szükség a kereslet alapján. 

Előnyt jelenthet a tanulásban is

Az egyik legmegosztóbb kérdés, hogy vajon jó hatással van-e a gyerekekre, ha az oktatásban jelen van a mesterséges intelligencia. A kételkedők aggodalma jogos, hiszen egy merőben új jelenségről van szó, aminek számtalan negatív oldala is megmutatkozott már, például a fentebb említett deepfake formájában.

Az oktatásban viszont, ha figyelmesen használjuk, akkor nagy előnyt jelenthet, megkönnyítheti az oktatók és a szülők munkáját, és mindeközben nem is tesz kárt a gyerekekben. Jennifer J. Chen és Jasmine C. Lin kutatók kidolgozták a POWER (purposeful, optimal, wise, ethical, responsible) irányelvet, aminek alkalmazásával maximalizálhatók az előnyök, a hátrányok visszaszorításával párhuzamosan.

Na de mik is az előnyök? Először is, az MI segítségével létrehozható a személyre szabott tanulás. Ez azt jelenti, hogy az algoritmus lehetővé teszi a különböző adaptív tanulási felületeknek, hogy elemezzék az adott gyermek teljesítményét, képességeit, tanulási stílusát, szükségleteit és ütemét. Majd, ezeknek eleget téve alakítják ki az adott diák tanulási élményét.

Egy másik nagy előny az úgynevezett akadálymentesített tanulás:

Idézőjel ikon

Az olyan MI-vel működő segítő technológiák, mint a speech-to-text/ text-to-speech szoftverek és az automatikus hangfelismerő alkalmazások, hasznosak lehetnek a tanulás során azoknak a gyermekeknek, akiknek speciális képzési igényük van, és valamilyen módon akadályozottak a tanulásban.

Természetesen az oktatásban is fontos, hogy a mesterséges intelligenciát megfelelő módon és mértékben használjuk.

Érdekel, hogyan gazdagodhatsz meg már a húszas éveidben? Akkor ezt a cikkünket semmiképp se hagyd ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.