Medvét láttak Budapest agglomerációjában: figyelmeztet az önkormányzat

Olvasási idő kb. 1 perc

Mogyoród önkormányzatának tájékoztatása szerint medvét láttak a budapesti agglomerációs település külterületén. A nagyközség vezetése figyelmeztetést adott ki.

„Bejelentés érkezett medve észleléséről településünk külterületén” – írta Mogyoród Nagyközség Önkormányzata közösségimédia-oldalán

Ezt javasolja a medve miatt az önkormányzat

A tájékoztatás szerint az állatot a „Kukukkhegy fölötti erdős résznél, a bánya fölötti területen” látták. Az önkormányzat az észlelés kapcsán azt javasolja a mogyoródi lakosoknak, hogy kerüljék az erdős, bokros területeket, és a gyerekeket ne engedjék ki „egyedül a határba”.

Az agglomerációs település önkormányzata kéri: aki medvét észlel, hívja a helyi vadásztársaságot
Fotó: Byrdyak / Getty Images Hungary

A községvezetés szerint az is fontos, hogy a hulladékot minden háztartásban zárt edényben tárolják – a medvéket ugyanis közismerten odavonzhatja a szemétben található élelem.

Az önkormányzat hangsúlyozta: házi- és haszonállataikat mindenki tartsa biztonságos helyen.

A felhívás szerint további medveészlelés esetén a Mogyoródi Vadásztársaságot kell értesíteni. Természetesen az általános segélyhívószámot, a 112-t is lehet tárcsázni.

Az önkormányzat kiemelte: „amennyiben látják az állatot, ne közelítsék meg”. Hozzátették: „az illetékes hatóságok a helyzetet folyamatosan figyelemmel kísérik”.

Nem ez az első eset az utóbbi időben, hogy medvét észleltek Magyarországon. Legutóbb 2025 márciusában, Mátrakeresztes környékén találtak medvenyomokat, tavaly februárban pedig ózdi vadászokat zavart meg egy medve egy vadetetőnél. Ennek ellenére a medvéktől alapvetően nem kell tartani, kerülik az emberrel való találkozást.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?