Nagyot lépett előre a Revolut, ez a magyar ügyfeleknek is fontos lehet

Olvasási idő kb. 2 perc

Fontos lépést tett a teljes körű banki szolgáltatások nyújtása felé a Revolut, amely ugyan most még elsősorban a briteknek igazán jó hír, hamarosan azonban a magyar ügyfelek is profitálhatnak belőle.

Megkapta az előzetes brit banki engedélyt a londoni székhelyű fintech cég, így elindulhat a növekedés következő fázisa felé. Ez azt jelenti, hogy a Revolut hamarosan folyószámlahiteleket, kölcsönöket és megtakarítási termékeket kínálhat több mint 9 millió brit banki ügyfelének – adta hírül a Bloomberg.

Nagy lépés a növekedés felé

Mint írták, a Revolut a brit banki engedély megszerzésére már több mint három éve, 2021 elején benyújtotta a kérelmét. A mostani mobilizációs szakasz, amely akár egy évig is eltarthat, lehetőséget ad a cégnek arra, hogy tesztelje a rendszereit, miközben fokozatosan bevezeti új szolgáltatásait. A Revolut ezzel a lépéssel egyébként olyan digitális bankok sorába léphet, mint hagyományos bankóriások – a Barclays és a HSBC Holdings – kihívójaként emlegetett Monzo, Starling vagy épp az Atom Bank. 

A britek már örülnek, de a magyaroknak is jó hír a Revolut nagy előrelépése
Fotó: Karl Tapales / Getty Images Hungary

A lap szerint az engedély birtokában a Revolut ügyfélszámlái a brit pénzügyi szolgáltatások kártalanítási rendszerének hatálya alá tartoznak majd. Ez a rendszer akár 85 ezer font, vagyis

csaknem 40 millió forint értékű ügyfélbetéteket is véd abban az esetben, ha egy vállalkozás csődbe menne. 

Ez a magyar revolutos ügyfeleket is érinti

Minderre a magyar ügyfeleknek várniuk kell, egy, a Revoluttal kapcsolatos véltozásról viszont hasznos tudniuk. Mint arról a Dívány is írt, miután a Revolut július 19-től az Egyesült Királyságban kivette a fizetős csomagokból a SmartDelay szolgáltatást és a pénzvisszatérítést a kártyás fizetések esetében, kicsit később ugyan, de más országokban, például Magyarországon is elérhetetlenné válnak majd ugyanezek a szolgáltatások. Az említett pénzügyi szolgáltatásokkal a hazánkban élő Revolut-felhasználók már csak 2024. szeptember 15-ig élhetnek. 

a cég megszünteti a pénzvisszatérítést és a SmartDelay előfizetői szolgáltatását. Ezekkel a hazánkban élő Revolut felhasználók már csak 2024. szeptember 15-ig élhetnek.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.