A madárinfluenza-járvány azért törhet ki, mert ez az időszak a madárvonulások ideje, és ilyenkor könnyebben terjed bármilyen fertőzés.
Rusvai Miklós virológus szerint az idei év azért különleges, mert a rengeteg vízimadár hazánkban telelt át, és elsősorban ezek az állatok a H5N1 vírus hordózói – írja az Economx.
A madárinfluenza embert is megfertőzhet
A járvány első hulláma március közepén, Pest vármegyében indult, ahol egy hozzávetőleg 1700 egyedet számláló lúdtelepen kellett megsemmisíteni az állományt, és további védőintézkedéseket is tettek. Ugyanakkor nem kizárható, hogy a madárvonulások miatt kitörhet egy újabb járvány, akár azokon a helyeken is, ahol ez már korábban megtörtént.

A madárinfluenza ritkán okoz halált az embernél, az elmúlt húsz évben mindössze ezer körüli fertőzést regisztráltak embereknél világszerte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint.
Rusvai Miklós azt mondta, Magyarországon még nem fertőzött meg embert a madárinfluenza és így haláleset sem történt.
























