Fokozott figyelemre intenek a lódarazsak miatt: itt kell velük vigyázni

GettyImages-522231040
Olvasási idő kb. 2 perc

Idén hamarabb érkezett a nyári meleg, ezzel együtt a darazsak is sokkal korábban éledtek fel. Hetek óta figyelmeztetnek a szúrós rovarok inváziójára. A lódarazsak miatt most különösen aggódhatunk.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park adott ki figyelmeztetést a lódarazsak fokozott jelenlétével kapcsolatban. Mint írták, a párzási időszakuk megkezdődött a nemzeti park területén. 

"Többen jelezték Igazgatóságunk felé, hogy a Badacsonyon az Egry József-kilátó és a Ranolder-kereszt között, az Országos Kéktúra útvonala menti fákon több lódarázsfészek is található" – írják tájékoztató levelükben. 

Veszélyes helyzet alakulhat ki a lódarazsak miatt a Kéktúra útvonalának Badacsonyt érintő szakaszán
Veszélyes helyzet alakulhat ki a lódarazsak miatt a Kéktúra útvonalának Badacsonyt érintő szakaszán

Veszélyes lódarazsak lepik el a Balaton-felvidéki kirándulóhelyet

Augusztus végén, szeptember elején zajlik a lódarazsak párzása, ezért a rovarok ebben az időszakban különösen aktívak. Fészkük védelme érdekében akár támadólag is felléphetnek a kirándulókkal szemben.

Azok számára, akik allergiások a darázscsípésre, akár egy csípés is életveszélyes lehet, de esetenként még annak is komoly gondot okozhat, aki nem allergiás.

"Kérjük a kirándulókat, hogy ezen a szakaszon fokozott körültekintéssel haladjanak át! Ha mégis találkoznának lódarazsakkal, fontos, hogy kerüljék a hirtelen mozdulatokat, ne próbálják meg elhessegetni a rovarokat, inkább azokat nagy ívben kikerülve, óvatosan hagyják el a helyszínt!" – áll a nemzeti park közleményében. 

A lódarazsak csípése halálos is lehet

 A Vespa crabo, azaz az európai lódarázs a legnagyobb méretű európai darázsfajta. Nemcsak mérete és hangja erőteljesebb, mint a hétköznapi rokonaié, de a csípése is veszélyesebb, allergiásnak sem kell rá lenni ahhoz, hogy a vele való találkozásnak komoly következményei legyenek

A csípést követően verejtékezés, szédülés, rosszullét, hányinger, hányás, légszomj, légzéskimaradás, szívpanasz, émelygés, hasgörcs, idegrendszeri és izomrendszeri zavar, valamint ájulás közeli állapot és eszméletvesztés is felléphet. 

Előbbiek közül már az enyhébb tünetek jelentkezése esetén is sürgősen orvoshoz kell fordulni, ha pedig valószínűsíthető az allergiás reakció, azonnal mentőt kell hívni, ugyanis extrém esetben egyetlen csípés is halálos lehet

Ez a világ 9 legveszélyesebb pókja: többet a kertedben is megtalálhatszEz a világ 9 legveszélyesebb pókja: többet a kertedben is megtalálhatsz

Fóbiások most ne figyeljenek, pláne ha megtudják, mely fajokkal találkozhatunk itthon is.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

A lavinaomlás után három nappal bukkantak túlélőkre a mentőalakulatok.

március 3., 14:36

  • Offline
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók

Mutatjuk, hogyan dolgoznak a parkolójegyes csalók, és mire érdemes figyelni, hogy ne te legyél a következő áldozat.

március 3., 11:40

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

4 órája

  • életem
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval

Itt lehet a jövő, megérkezhetett a mindenki által vágyott repülő autó.

március 3., 15:10

  • lájfhekk
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet

Ha ezek az alapvető biztonsági intézkedések hiányoznak a rendszeredből, akkor nagyobb eséllyel eshetsz áldozatul kibertámadásnak.

március 3., 16:00

  • világom
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg

Zöldnek ismerjük az amerikai Szabadság-szobrot, azonban eredetileg más volt a színe.

március 3., 16:46

  • Önidő
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

A szlovákiai erdőkben fokozott óvatosságra intenek a szakemberek.

március 3., 13:36

  • Offline
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája

A rajongók körében hatalmas részvétet váltott ki a hír.

március 3., 14:00

  • Édes otthon
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben

A tavaszi kerti munkák során nagyon fontos erre odafigyelned.

március 3., 12:10

  • VIP
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford

Harrison Ford lett volna az egyik díjátadó.

március 3., 12:40

  • Offline
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró

2000 méternél is mélyebbről tört felszínre az igazság.

március 3., 19:00

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • lájfhekk
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre

Egy olyan eszköz frissült, amellyel egyszerűen kérheted érzékeny adataid – köztük a telefonszámod vagy a címed – törlését, ha azok kikerültek a netre.

március 3., 10:05

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • Offline
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre

Úgy tűnik, túl későn váltott szelídebb hangra a tulaj...

március 3., 19:30

  • Mindennapi
Ember Márk musicalrendezőként is debütál
Ember Márk musicalrendezőként is debütál

Ember Márk hamarosan egy mini musical rendezőjeként is bemutatkozik a Thália Színházban.

március 3., 17:32

  • életem
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő

A rendőrség gyorsan beazonosította a tettest, aki nem sokkal később be is ismerte a tettét.

március 3., 18:30

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • Mindennapi
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán

A lejárt élelmiszerek mellett megannyi szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

március 3., 11:10

  • világom
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára

Nepálban a Himalájára több kabinos felvonót is építenek, amelyek a hegymászók paradicsomát a hétköznapi utazók számára is elérhetővé teszik.

március 3., 10:35

  • életem
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon

Még mindig sokan nem gondolnak bele abba, milyen veszélyt okozhatnak ezzel az utakon – börtönbüntetés is járthat érte.

március 3., 09:07

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • lájfhekk
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában

Egy régi konyhai praktika szerint az édes ételnek sem árt a só.

március 3., 08:20

  • Mindennapi
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés

Mutatjuk, mikor érkezik a nagy fordulat az időjárásban.

március 3., 08:06

  • világom
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda

Nem hiába kötött a NASA százmillió dolláros szerződést a magán űrkutató céggel: a holdra szállás sikeres volt.

március 3., 08:36

  • VIP
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái

Mutatjuk a 2025-ös Oscar-gála legvadítóbb ruháit.

március 3., 09:36

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • Mindennapi
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei

Összegyűjtöttük, hogy kategóriánként kik lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei.

március 3., 07:45

  • Szülőség
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"

Videónkban az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk kihívásokról, nehézségekről, lehetőségekről.

március 3., 08:50

  • Galéria
oscar-gála
oscar-gála

március 3., 08:04

Érdekességek