Rekordot dönthetnek a fővárosi lakásárak, itt érdemes most körülnézni

Olvasási idő kb. 2 perc

Rohamosan és óriási mértékben, újabb 2-3 százalékkal drágult a budapesti lakóingatlanok ára az októberi árakhoz képest. A legfrissebb adatok szerint az éves összesítés szerint is hatalmas az árnövekedés.

Lassan rekordot döntenek az ingatlanárak az I., a II., III., az V., a VI., VII., XI. és a XIII. kerületben, ahol az eladó lakások átlagos négyzetméterára meghaladja az 1,1 millió forintot. – adta hírül az Economx.hu.

A fővárosi újépítésű ingatlanok ára emelkedett a legtöbbet

Míg szeptemberben mintegy 7 százalékos, addig októberben már 9,9 százalékos éves áremelkedést mutattak a lakásárak a fővárosban. Ezzel szemben a budapesti agglomerációban havonta mintegy 0,1 százalékkal csökken a lakóingatlanok ára

A fővárosban drasztikusan megemelkedtek a lakásárak
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

A budapesti drágulás azért szembetűnő, mert tavaly, ugyanebben az időszakban a lakások átlagos négyzetméterára még nem érte el az egymillió forintot. Jelenleg pedig a budapesti új építésű lakások és házak átlagos négyzetméterára meghaladja az 1,35 millió forintot, míg a használt ingatlanok négyzetméteréért 1,08 millió forintot kell fizetni.

A nagyvárosokban is csúcsot döntenek a lakásárak

Az ingatlanok éves drágulása az Észak-Alföldi és Dél-Alföldi régióban is rohamos sebességgel halad egyre feljebb, jelenleg meghaladja a 11 százalékot, ami az országos és a budapesti emelkedésnél is gyorsabb. 

A kereslet a debreceni és szegedi lakóingatlanok iránt a legnagyobb.

Az átlagos négyzetméterár azonban már tíz nagyvárosban meghaladja a 600 ezer forintot. Az élen Debrecen áll 853 ezer forinttal, a második helyen holtversenyben Győr, Veszprém, Székesfehérvár és Szeged van 790–804 ezer forintos átlagárral. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.