Hamarosan aranyárban vehetjük meg kedvenc kávénkat

Olvasási idő kb. 1 perc

Alapanyaghiány miatt az elmúlt években óriásit nőtt a nyers arabica ára. A kedvezőtlen időjárás következtében ugyanis egyre nagyobb akadályba ütközik, hogy a szükséges mennyiségű kávébabot megtermeljék.

A jövőben pedig még az is megtörténhet, hogy a termelők és a kereskedők nem tudják majd kielégíteni a fogyasztói keresletet, és néhány sokak által kedvelt kávé egy ideig nem is kerül majd forgalomba. Vagy, ha mégis, akkor jelentősen megdrágul majd.

Ez az oka, hogy megemelik a kávé árát

A pörkölt kávék forgalmazói közül elsősorban a Lavazza, az Illy, a Nestle, a Douwe Egberts és a JDE Peet’s már tárgyalásokat folytatnak arról, hogy az arabica kávé árának tavalyi duplázódása miatt a plusz költségeket a kiskereskedőkre ruházzák át – számolt be róla az Economx.

A kávébab világszerte óriási hiánycikk lett, emiatt hatalmasat emelkedett az ára
Fotó: matusgajdos17 / 500px / Getty Images Hungary

Bár a kávégyártók sürgetnék az áremelést, az élelmiszerüzletek ebben nem szeretnének partnerek lenni

Megállapodás híján a szállítás elmarad, így már vannak olyan üzletek, ahol a kávéból készlethiány alakult ki.

A pörkölt és őrölt kávékeverékekhez használt arabica világpiaci ára idén több mint 20 százalékkal nőtt annak ellenére, hogy tavaly már 70 százalékot emelkedett. A növekedés hátterében a Brazíliát sújtó aszály áll. A dél-amerikai országból származik ugyanis a kávégyártás során felhasznált arabica csaknem fele.

Az arabicahiány miatt a szakemberek úgy vélik, a kávé ára 15-25 százalékkal fog emelkedni, amit az előrejelzések szerint nagyon hamar meg fogunk érezni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.