Másképp használhatod a SZÉP-kártyát – ezekre a változásokra kell számítani

Olvasási idő kb. 2 perc

Jövő ősztől változnak a SZÉP-kártyával kapcsolatos szabályok. A módosítás szerint nincs már messze például az az idő, amikor nem kell magunknál tartani a plasztikkártyát, hanem digitálisan is fizethetünk.

Új szabályok lépnek életbe 2025. szeptember 1-jétől a SZÉP-kártyákkal kapcsolatban – derül ki az Economx írásából. A Magyar Közlönyben hétfő este megjelent rendelkezés szerint ettől a dátumtól kezdve digitális eszközön, azaz mobilalkalmazáson vagy digitális pénztárcán keresztül is használható lesz a Széchenyi Pihenő Kártya, így nem lesz feltétlenül szükséges magunknál tartani a fizikai kártyát a fizetéshez.

Más is változik a SZÉP-kártyákkal kapcsolatban 2025-ben

A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló rendelet módosítása a következő kitételeket tartalmazza a kártyára vonatkozóan:

  • a kártyabirtokos számára kizárólag korlátozott rendeltetésű fizetési számlán jóváírt Széchenyi Pihenő Kártya juttatások terhére teszi lehetővé fizetési megbízások megtételét;
  • elektronikus elfogadóhelyi terminál által olvasható, és azon keresztül is alkalmas a fizetési megbízások megtételére.
El lehet majd felejteni a fizikai kártyákat – elég lesz a digitalizált változat
Fotó: Róka László / MTI

Nem ez az egyetlen módosítás, amely az utóbbi időben a SZÉP-kártyákat érintette. Ahogy arról a Dívány is írt: a korábbi három alszámla helyére 2023-ban egyetlen zseb lépett, amelyhez 2025 elejétől egy második is csatlakozik. A bevezetendő új zseb kifejezetten a mozgás, az aktív időtöltés előremozdítására irányul: a változás az Aktív Magyarország programhoz kapcsolódik. Ezzel párhuzamosan a kártyára adható összeg 450 ezer forintról 570 ezer forintra növekszik. Ebből könnyen kiszámolható, hogy havi 10 ezer forintot kaphatnak a munkavállalók a tervezett új zsebbe, ezt az évi 120 ezer forintot pedig csak sportolásra tudják majd fordítani.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.