Végre látszik, meddig tart az elviselhetetlen kánikula

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Óriási hőmérséklet-süllyedésre ugyan nem számíthatunk, de úgy tűnik, a jövő hét végén egy időre vége az elviselhetetlen kánikulának. Mutatjuk a részleteket.

A jövő hét keddi csúcspont után enyhülés látszik az Időkép hosszabb távú előrejelzésén: a grafikon szerint a hétvégi forróság keddig biztosan kitart, szerdán viszont már pár fokkal kevesebbet, 36 fokot mutat majd a hőmérő higanyszála. Ettől a naptól kezdve azonban egy-egy fokot süllyed a hőmérséklet, a mostani állás szerint

a jövő hét végén már „csupán” 32-33 fokra számíthatunk.

Még nincs vége a kánikulának

A meteorológiai előrejelzések szerint addig azonban még van jó pár kegyetlen nap. Holnap ugyan helyenként lehetnek frissítő záporok és zivatarok az ország északi felén, sőt, a szél északnyugaton erős, zivatarok környezetében viharos is lehet, de a hőmérséklet továbbra is tartja magát 33-40 fok közt. Ennél már csak a szombat lesz elviselhetetlenebb, amikor is tovább fokozódik a hőség. Az Alföldön többfelé 36-40 fokig emelkedik a hőmérséklet, és csak nyugaton, északnyugaton lehetnek 30-35 fok közötti maximumok. Vasárnap enyhül egy kissé a forróság,

Idézőjel ikon

a Dunántúlon és északon 29-35 fok közé esik vissza a hőmérséklet, délen, délkeleten viszont még továbbra is tartja magát a 36-39 fok.

Még jó pár napig nem lesz vége a kánikulának
Fotó: invizbk / Getty Images Hungary

Fontos betartanunk a biztonsági óvintézkedéseket

Mint ismert, az embert próbáló időjárás miatt tavaink hőmérséklete rég nem látott magasságokba emelkedett, a Velencei-tóban Agárdnál tegnap 30 fokot mértek. Emellett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tegnap az egész országra kiterjesztette a tűzgyújtási tilalmat. A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy a hétfő óta tartó hőségriadóban vegyük a szokásosnál is komolyabban a biztonsági intézkedéseket.

A rekordokat döntögető meleg ugyanis nem csak az időseket és a krónikus betegeket juttathatja kórházba.

A hőséggel összefüggő betegségek során hőséggörcsöknek nevezett, lábban és hasban jelentkező, fájdalmas izomgörcsök is kialakulhatnak. A bőrön megjelenhetnek melegkiütések, a vörös pattanásszerű foltok a legtöbbször a nyakon, a mellkas felső részén, az ágyékon, a mellek alatt és a könyökhajlatban láthatók elsősorban. Ennél azonban sokkal súlyosabb állapot

a fejfájással, hányingerrel, szédüléssel, gyengeséggel, ingerlékenységgel, szomjúsággal, izzadással, megemelkedett testhőmérséklettel és a szokásosnál kevesebb vizeletürítéssel járó hőkimerülés.

A legsúlyosabb hőbetegség azonban a hőguta, amely során a szervezet már nem tudja szabályozni a hőmérsékletét – ezen állapot maradandó fogyatékossághoz, de akár halálhoz is vezethet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.