Már közel a kánikula, mutatjuk, mikor csap le kíméletlenül

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Néhány napos enyhülést követően hamarosan újra itt a kánikula. A kíméletlen meleg tartósnak ígérkezik, közel van a nap, amikor visszatér.

Ugyan a mai nap folyamán még gomolyfelhők uralják az előrejelzések szerint az eget, hamarosan nem menekülünk, visszatér a kánikula. A nagy forróságra nem árt felkészülni, bőrünk egészsége érdekében érdemes a következő napokban kiemelten védekezni az UV-sugárzás ellen is. 

Csütörtökön délelőtt a HungaroMet előrejelzése szerint napos, gomolyfelhőkkel tarkított időre van kilátás. Néhol előfordulhat futó zápor is, a legnagyobb eséllyel a Duna vonalától keletre, illetve az Alpokalja térségében számíthatunk csapadékra. 

Hétvégén beköszönt a kánikula

Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és a Duna vonalának tágabb térségében élénk, míg az Északnyugat-Dunántúlon erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a nap folyamán 25-28 fok között várható, a légmozgás mérséklődik délutánra. A pénteki napon is hasonló időjárásban lesz részünk várhatóan, azonban szombaton valósággal berobban a kánikula, ami azt követően fokozódik is.

Kíméletlen hőhullám csap le ránk, a korábbinál sokkal tartósabbnak ígérkezik a hőség, csak a jövő hét közepén érkezhet egy enyhe, a levegő hőfokát mérséklő hidegfront. 

Idézőjel ikon

Szombatra már a 30 fokot is elérheti a nappali maximális hőmérséklet, ami vasárnapra 37 fokig emelkedhet.

Csapadékra a hétvége folyamán nem kell számítanunk, egészen vasárnap délutánig. Az éjszakák is egyre melegebbek lesznek a következő időszakban, 20 fok alá már nem csökken a hőmérséklet. 

Közel már a kíméletlen meleg

Magas UV-sugárzásra kell készülnünk a következő napokban, pirosba borul az ország az előrejelzéseken. Hazánk több régiójában is eléri, illetve a hétvége folyamán valószínűleg meg is haladja a 7-es, erős értéket a veszélyes sugárzás, amely ellen érdemes fokozottan védekezni. Ha lehetséges, a déli, kora délutáni órákban kerülni kell a napsütötte helyeket.

Idézőjel ikon

Jó, ha szalmakalappal, napernyővel, és a vállakat is takaró ruhával készülni bőrünk egészségének megőrzése érdekében.

A szakemberek szerint a normál bőrtípusú emberek ebben az időszakban már akár 15-20 percnyi  napon tartózkodás esetén is leéghetnek. Kánikula idején kiemelten fontos a megfelelő hidratáció is, fogyasszunk az elkövetkező napok folyamán az átlagosnál több folyadékot. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?