Újabb kiskaput találtak a magyarok, hogy megússzák a kamatadót

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Teljesen legálisan is elkerülhető a kamatadó és a szocho levonása a banki befektetéseinkből. A tartós befektetési számlák segítségével utóbbi alól mindenképp mentesülsz, de még az szja-dat is kinullázhatod, ha kellő ideig rajta hagyod a pénzed.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint a szocho banki levonásának bevezetése, vagyis tavaly július óta több mint 83 ezer új tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak, amelyek bizonyos feltételek mellett kamatadómentesek lehetnek. Ezzel párhuzamosan pedig idén júniusban már több mint 5300 milliárd forint volt a TBSZ számlákon nyilvántartott értékpapír-állomány piaci értéke, ami közel másfélszeres növekedést jelent az 1 évvel korábbihoz képest – mutatott rá a money.hu.

Így védekezhetsz a kamatadó ellen

A magyar háztartások becslések szerint 135 és 290 milliárd forint közötti kamatbevételtől esnek el azzal, hogy lekötött betétek helyett készpénzben tárolják a pénzüket. A legtöbben a levonásokat akarják megúszni, hiszen az egy éve bevezetett szabályozás óta a kamatjövedelem után nemcsak 15 százalékos szja-t, azaz kamatadót, hanem a 13 százalékos szochót is fizetni kell, ami együttvéve már 28 százalékos adóterhet jelent.

A kamatadó miatt sokan otthon tartják a pénzüket, amivel sokat veszítenek
Fotó: Jozsef Zoltan Varga / Getty Images Hungary

Ugyanakkor van olyan konstrukció is, amelynek segítségével ez legálisan elkerülhető. Ez pedig a TBSZ,  amire betéteket vagy értékpapírokat (például kötvényeket, részvényeket, befektetési jegyeket) lehet vásárolni. 

Idézőjel ikon

Abban az esetben, ha TBSZ-re kötjük le a betétet, akkor a szocho alól rögtön mentesülünk, és 5 év után már kamatadót sem kell fizetnünk. Ennek ellenére még mindig sok a lekötetlen készpénz, ezzel pedig sok milliárdnyi kamattól eshetnek el a magyar emberek

– figyelmeztetett Korponai Levente, a money.hu vezetője.

TBSZ-re történő pénzbefizetésre csak a számlanyitás évében van lehetőség (egészen december 31-ig, függetlenül a számlanyitás időpontjától), a későbbi megtakarítási időszakban új befizetéseket már nem lehet teljesíteni. Az így lekötött pénzedhez bármikor hozzájuthatsz, de ha 3 évnél hamarabb veszed ki, akkor elveszik a kamatadómentesség. 3 év eltelte után a kamatadó 15-ről 10%-ra csökken. 5 teljes év leteltével pedig kamatadómentessé válik a TBSZ.

Aki táblázatba szerkesztve könnyebben megérti, azok számára mutatjuk így is:

  • 0. év: gyűjtőév, a számlanyitás évének végéig tart
  • 1–3. év: 15% kamatadó, 0% szocho
  • 3–5. év: 10% kamatadó, 0% szocho
  • 5. év után: 0% kamatadó, 0% szocho

A TBSZ-be emiatt elsősorban akkora pénzmennyiséget érdemes befizetni, amit 3–5 évig is mellőzni tudsz, de a szocho-mentesség miatt ennél rövidebb futamidő is szóba jöhet, csak figyelembe kell venni, hogy nem minden betétet lehet TBSZ-re megvásárolni – mutatott rá a szakértő.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.