Rendkívüli juttatás érkezik: 80 ezer magyar munkavállaló kap hathavi pluszpénzt

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Februárban fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi dolgozók, 80 ezer munkavállalót érint a juttatás.

Hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Februárban érkezik a hathavi fegyverpénz

Rétvári Bence közölte, hogy az érintettek 2026 februárjában kapják meg a fegyverpénzt. Az extra juttatásra a rendőrségnél, a TEK-nél, az idegenrendészetnél, a büntetés-végrehajtásnál és a katasztrófavédelemnél hivatásos dolgozók jogosultak. 

Februárban a rendőrök is hathavi fegyverpénzt kapnak
Fotó: Tövissi Bence / Index

Az államtitkár tájékoztatása szerint

Idézőjel ikon

a rendvédelemben több mint 50 ezren, összesen pedig több mint 80 ezren kapnak hathavi fegyverpénzt.

A juttatás fedezeteként 450 milliárd forint szerepel az elfogadott jövő évi költségvetésben, számolt be az MTI. 

A fegyverpénz Rétvári közlése szerint február közepén fog megérkezni a hivatásosok számláira. Mint mondta, a juttatás azért fontos, mert erősíti a rendvédelmi pálya megbecsültségét, a hivatásosok nap mint nap kockázatot vállalnak azért, hogy Magyarországon mindenki biztonságban érezhesse magát.

A fegyverpénz egy egyszeri, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás. A hivatalos szabályozás alapját a 2021-ben megjelent kormányrendelet adja, amely külön elismerésként vezette be a hivatásos állomány számára – írja a HR Portal.

2022-ben már volt példa ilyen kifizetésre, akkor több mint 91 milliárd forintot osztottak szét. Egy átlagos rendőr körülbelül 2,7 millió forintot kapott, míg vezetői szinten ennél jóval magasabb összegek is előfordultak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.