Ezeket az italospalackokat egész biztosan nem lehet mostantól sem visszaváltani

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Habár a mai naptól alapvetően már nem hozható forgalomba olyan italospalack, amelyet ne lehetne visszaváltani, mégis lett egy kivétel, melyről az utolsó pillanatban döntöttek: a luxusitalok üvegeivel nem érdemes próbálkozni az automatáknál.

Ha 25 ezer forintos értéknél drágább pezsgőt vagy más italt vásárolunk, ott nem feltétlenül kell az ötven forintos pluszt kifizetnünk, majd a palackkal visszamennünk egy üzletbe írja a Portfolio. Történt ugyanis egy utolsó pillanatos módosítás, melynek értelmében „nem kerül a DRS-rendszer látókörébe, és nem kell a kötelezettségeket teljesíteni olyan termék esetében, melynek a bekerülési értéke a 25 ezer forintot eléri, és a gazdálkodónak nem sikerült üres vagy kiürült palackot regisztrációs céllal beszerezni” – idézi a lap Falcsik Istvánt, az RSM ügyvédjét, egyben vám-, jövedék és termékdíj-tanácsadási üzletágának vezetőjét.

Ezek ugyanakkor csak töredékét jelentik a forgalomba kerülő palackoknak és italcsomagolásoknak. Mint az ismert, az egy deciliter és három liter űrtartalom közti italtermékek csomagolásai visszaválthatók, kivéve a tej alapú innivalók, valamint a tej csomagolása.

Az italospalackok visszaváltása körüli helyzet többször változott
Fotó: Szollár Zsófi / Index

A visszaválthatóságot a csomagolásokon piktogram jelzi, amely feltünteti a visszaváltási értéket is – ez alapvetően 50 forint, de egyes többutas, azaz újratölthető csomagolásoknál akár 70 forint is lehet.

Ezt kell tudni az italospalackokról

A palackokat nem szabad összenyomni, sérülésmentes vonalkóddal együtt veszik vissza azokat. (Külföldön vásárolt, ottani visszaváltási rendszerben szereplő csomagolásokat alapvetően nem fognak a magyar automaták befogadni.)

Idézőjel ikon

Hogy a kupak rajta van-e a palackon, vagy sem, azzal nem foglalkozik a rendszer.

Alapvetően automaták segítségével veszik majd vissza ezeket, de olyan kisboltok, amelyekbe ez nem fér be, kézi rendszert is működtethetnek, ha vállalják, hogy sérülésmentesen tárolják a csomagolásokat átvételig. Ezer darabonként gyűjtik be ezeket tőlük.

A visszaváltásnál a boltban levásárolható utalványt kaphatunk, vagy a REPont applikáció használatával saját számlánkra is utaltathatjuk az ötven forintokat. Harmadik megoldásként akár fel is ajánlhatjuk a pénzt jótékonysági célra.

A luxuspalackok és a tejtartalmú készítmények csomagolása mellett marad nem visszaváltható minden speciális alakú üvegbe csomagolt italt, valamint azok a termékek, amelyekből évi 5000 darabnál kevesebbet adnak el.

Fontos tudni azt is, hogy mostantól nem gyártható már olyan palackcímke, amelyen ne lenne ott a visszaváltási rendszer jele, de a boltok polcain egy darabig biztosan lesznek még olyan csomagolások, amelyek nem válthatók vissza.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.