Az iskolai mobilbegyűjtés ezekben a helyzetekben veszélyt vagy kárt is okozhat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sok gyereknek iskolaidőben is fontos lehet az okosmobil, többek között a cukorbetegséggel küzdő fiataloknak, akiknek az okoseszköz jelzi, hogy mikor kell inzulint beadni.

Az új tanév kezdetével betiltották az okoseszközök használatát a köznevelési intézményekben. A kormány döntését sokan támogatják, és vannak, akik szerint még ez is kevés. Másfelől viszont akadtak olyanok is, akik arra világítottak rá: egyes gyerekek nagyon komoly hátrányba kerülhetnek a lépés miatt – írja az Economx.

Vannak, akiknek problémás leadni az iskolában a mobilt

Alig pár héttel az iskolakezdés előtt jelent meg az a rendelet, ami az iskolákban, az oktatási időben megtiltja, hogy a diákoknál okostelefon legyen. A gyakorlat egyáltalán nem új keletű Európában, több országban is hasonló a gyakorlat, ugyanakkor erősen kérdéses, hogy hazánkban miként tartják be ezt a szabályt. Egyelőre nincsen egységes megoldás vagy konkrét iránymutatás, minden iskola a saját lehetőségei és elgondolásai szerint oldja meg a helyzetet.

Nincs egységes iránymutatás és gyakorlat az iskolai mobilbegyűjtésre vonatkozóan, így sok fiatal kicselezi a rendszert
Fotó: SeventyFour / Getty Images Hungary

Ugyanakkor, ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, sokan kicselezik a rendszert, és egy régi telefont adnak le, közben a saját, működő készüléküket maguknál tartják. Mások arra panaszkodnak, hogy nem megoldott a drága telefonok biztonságos tárolása, és nem egyértelmű az sem, hogy ki vállal felelősséget az esetleges károkért. A készülékek kiosztása tanítás végén pedig sok helyen bemondásos alapon történik, így az ügyeskedők könnyen hozzájuthatnak jobb telefonokhoz a sajátjuk helyett.

De mindemellett akadnak jóval nagyobb problémák is. Szalai Gábor, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium igazgatója az Index riportjában azt mondja,

Idézőjel ikon

az is gondot jelent, hogy nem tudják a gyerekeknek a KRÉTA rendszeren keresztül jelezni, ha egy órájuk elmarad, mert nincs náluk a telefon, amin keresztül azt megtekinthetnék.

„Az állami fejlesztésű KRÉTA applikációt szinte minden diákunk használta a telefonján, most azonban már nem tudunk értesítést küldeni rá, így egyéb úton kell tájékoztatnunk őket a változásokról” – jegyezte meg Szalai Gábor, aláhúzva, hogy még ennél is problémásabb azoknak a gimnazista korú fiataloknak a helyzete, akik már családi feladatokat is vállalnak, és iskolába vagy edzésre viszik a kisebb testvéreiket. Számukra egyelőre kérdéses, hogyan tudják időben értesíteni a szüleiket vagy kapcsolatot tartani a családdal.

A cukorbetegeknek iskolaidőben is fontos lehet a mobil 

Az Index cikke alatt az egyik hozzászóló pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az okoseszközök beszedése komoly hátrányt jelenthet, például annak a gyermeknek, aki cukorbeteg. A cukorbetegség kezelésében ugyanis rengeteget segítenek az okostelefonokra letölthető applikációk.

Idézőjel ikon

Sok esetben az okoseszköz egyik alkalmazása figyelmezteti cukorbeteg fiatalt arra, hogy mikor kell ennie, vagy adott esetben mikor kell inzulint beadnia magának.

De más egészségügyi problémával küzdő fiatalok is használnak okoseszközöket hasonló célból. Mindemellett több kommentelő is feltette a kérdést, mit fognak csinálni a gyerekek vészhelyzet esetén, amikor adott esetben épp a mobiltelefonjukon keresztül tudnának első kézből, a lehető leggyorsabban segítséget kérni vagy értesíteni a szüleiket a bajról.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.