Ki ne emlékezne azokra az iskolai napokra, amelyeken már fél nyolckor az osztályterembe lépve is érezni lehetett a készülő ebéd illatát? Valljuk be, mértékkel reggelizve, félig éhgyomorra azért gyakorta éreztük inkább szagnak, pláne, ha olyan rotyogott a tűzön, amit legszívesebben egy másik bolygóra kívántunk volna. Neked is volt ilyen?
Hol vannak már azok a nyolcvanas-kilencvenes évek, amikor még minden iskola maga főzte az ebédet? No és hol vannak már azok az ételek, amelyeket gyerekként ki nem állhatunk, felnőttként pedig alig várjuk, hogy érezzük újra a régmúlt ízeit?
Iskolai ebédek, amelyekre húztuk a szánkat
Minden pénteken megnéztük már a jövő heti menüt, amelynek egy pillanat alatt híre ment a felsőbb évfolyamokban is.
Mintha legalábbis létkérdés lett volna – bár, ha úgy vesszük, az is volt.
Lélekben készülni kellett ugyanis arra a sóskafőzelékre, ami olyan büszkén folydogált a méretesre kockázott főttkrumpli-darabok között, vagy a tojáslevesre, amelyet – sokan nem is értettük – az egyik osztálytársunk úgy kanalazott ki, mintha legalább a nagymama finom vasárnapi húslevese volna. Egy szó, mint száz: akkor fanyalogtunk, sőt még az orrunkat is befogtuk,
ma viszont szeretettel és nagy-nagy mosolyokkal gondolunk vissza ezekre a harminc-negyven éves emlékekre.
Merthogy ezek már tényleg ennyi idősek, sőt, ami azt illeti, az iskolai közétkeztetésnek már ennél is jelentősebb múltja van: kialakulása a második világháború utáni időszakra tehető. Noha azóta már jó sok idő eltelt, és teljesen meg is változott mind a struktúrájában, mind a kínálatában, azért mégiscsak fel tudjuk eleveníteni az akkori fogásokat. Többek között azokat, amelyeket kifejezetten nem szerettünk. Mi például ezeket – a képre kattintva megnyílik a galéria.
Ha nosztalgiáznál még egy kicsit, akkor mindenképpen érdemes elolvasnod, hogy milyen volt az illema nyolcvanas-kilencvenes években.
