Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Facebook, ugyan már… Volt, hogy egész mással kellett beérnünk! Az internet őskövületei a wiwet is megjárták, és az első közt pörögtek a Facebookon is!
Ma, amikor egy tini bármikor megoszthat egy TikTok-videót, hogy megmutassa új cipőjét, amiről Messengeren már hosszasan áradozott a barátnőknek, furcsa visszaemlékezni azokra az időkre, amikor ahhoz, hogy valódi közösségi élményt élhessünk át, bizony fizikailag is mások társaságába kellett kerülnünk. Persze voltak közösségi oldalak már húsz évvel ezelőtt is, de azok még egészen másként működtek.
A wiw volt a magyar úttörő
A közösségi háló mára a kamaszok életének pont olyan komoly részét képezi, mint az, hogy kikkel tartják a kapcsolatot a való életben is: kiterjedt ismeretségi körök alakulnak ki a közösségi oldalak segítségével, rengeteg emberrel tartanak így a tinédzserek részben vagy teljes egészében virtuális kapcsolatot. Régen, kamaszként vagy épp fiatal huszonévesen mi még csak tanultuk ezt a világot – te emlékszel, milyen is volt ez?
Ha még létezne, pont idén lett volna 20 éves a wiw, később iwiw néven futó közösségi oldal, mely magyar fejlesztésű és magyar nyelvű felületként sokunk előtt nyitotta meg fiatalon a közösségi média világát. 2002. április 14-én debütált, és bármilyen furcsa is ebbe ma belegondolni, eleinte egy már meglevő felhasználó által küldött meghívólevéllel lehetett a kezdetekben csatlakozni hozzá.
Biztos van, aki még arra is emlékszik, ki volt annyira jótékonyan kedves, hogy elküldje neki ezt a levelet – nálam ez már a feledés homályába vész, pedig ezzel aztán sokkal inkább élet vagy halál urává válhatott valaki, mint egy menő táskával.
Mindenesetre volt némi szerencsejáték-érzete a dolognak, annyi szent, és azt is pontosan tudtuk, ki a népszerű és ki a népszerűtlen: utóbbiaknak nemigen jutott meghívó.
Az internet hőskora bakikkal és izgalmakkal
Ekkor még rettenetesen izgalmas vadászatot jelentett megtalálni valós ismerőseinket ezen a felületen is: sokak számára a friss ismerősökön keresztül nyílt út az újabb barátok irányába, mivel ha valaki elfogadta jelölésünket, láttuk az ő ismerőseit is, akik közt találhattunk ismerősöket, és így tovább. Ha valakire csak úgy rákerestünk, de közvetlen ismerősünk nem volt, a legrövidebb út megmutatta, hány „kézfogáson” keresztül juthatunk el hozzá.
Az oldal, amely eredetileg azt ígérte, sosem tartalmaz reklámokat – ebből is látszik, hogy fejlesztői eredetileg mennyire nem látták azt át, mi mindenre jó lehet az oldal –, azzal, ahogyan egyre többen használni kezdték, egyre dinamikusabban növekedett. Te emlékszel még, hogy egy ideig például várni kellet arra, hogy képeket tölthess fel? Na és arra, amikor az e-mail-fiókodat elárasztották az eseménymeghívók egy gépházbéli meghibásodás miatt?
Itt kezdtünk egymás után kukucskálni
Az egy időben megkerülhetetlen tényezőnek számító oldal bevezette a kamaszok életébe is a stalkolást, azaz a másik utáni online leskelődést –
biztosan rengetegen vagyunk, akik szerelmük tárgyát vagy épp a gyűlölve szeretett exet követtük segítségével, hogy megtudjuk, mikor, hol és mit csinál nélkülünk, vagy éppen valaki mással.
Sokat tanultunk az oldalon, de aztán egyszer csak jött a Facebook, és hiába lett az iwiwen is hírfolyam, nem tudta az amerikai óriással felvenni a versenyt. Az iwiw egyre idegesítőbbé vált sok felhasználó számára, pláne, amikor már anyukája is megjelent ismerőseinek sorában. Rengetegen kezdték cikinek tartani az amerikai socialóriáshoz hasonlítva az iwiwet. Míg a Facebookon akkor is ott pörögtünk, amikor még gyakorlatilag tabula rasa volt, azt sem tudtuk, miként működik, milyen nyelven írjunk felületére és a többi, addig az iwiw már lerágott csont volt. Hónapokig be sem léptünk, persze, ez azzal is együtt járt, hogy ha meg igen, simán várhattak hatalmas meglepetések, mondjuk, kiderülhetett, hogy az ex, aki még nemrég megpróbálta magát visszasírni legalább az ágyadba, az már lazán mással kavar… azt is ekkor tanultuk meg, hogy az online térben lebukni bizony iszonyúan egyszerű lehet.
Mire bezárt az oldal – melyről búcsúajándékként időkapszula formájában letölthetted minden ottani tevékenységed nyomát –, az emberek nagy részét már nem rázta meg a dolog, hisz úgyis a Facebookon lógtak, ahova hamarosan anyukájuk is jött utánuk – de eddigre elfogadtuk, hogy a közösségi média nem csak a tiniké.
A Myspace is lehetett volna A Közösségi Oldal
Még mielőtt a Facebookra cuccoltunk volna át, akadtunk néhányan, akik azért kipróbálhattunk egy másik nemzetközi oldalt, a mindig is erős zenei gyökerekkel rendelkező Myspace-et. A 2003-ban indult oldalon jelen voltak a zenészek, akikkel a rajongók meg is próbálhattak kapcsolatot teremteni: hirtelen az internet segítségével a rajongás tárgya szinte kézzelfoghatóan közelivé vált, emlékszem is, amikor egy kisebb nemzetközi banda zenészének válaszlevelét váró barátnőm szinte élőzve osztotta meg velem, hogy idegességében hasmenéssel küszködve rohangál a számítógépe és a mellékhelyiség között.
Az oldalt sokkal jobban cicomázhattuk, mint egy iwiwprofilt: lehetett zenét is embeddelni, hosszasan ecsetelni, mit szeretünk és mit nem, képeket feltölteni, és nemzetközi ismeretségeket kötni, ezzel egy tini előtt szó szerint kinyílt a világ.
Itt aztán mindenki megmutathatta, ki is ő igazából, erre pedig tizenévesen rengetegen vágytunk.
A Myspace hajnalán még bőven nem azért írt neked egy külföldi, hogy a bankkártyaadataidat próbálja meg kicsalni, a felületnek volt egyfajta naivitása is. A Facebook 2004-es indulásáig, majd 2006-os mindenki számára elérhetővé válásáig meglehetett a potenciál az oldalban arra, hogy itt alakuljon ki a legtöbb kapcsolat egy közösségi hálón belül, de a kétezertízes évek elejére kiderült, hogy igazából a Facebookon éri el ez a fajta forradalom a csúcspontját.
Aztán jött a Farmville is, a többi történelem
Hogy ennek az-e az oka, hogy itt jött először össze kritikus tömeg egy olyan korban, amikor az internet-hozzáférés már nem volt akkor luxus, esetleg a facebookosok voltak olyan vagányok, hogy felismerjék, mi a jó fejlesztési irány, vagy esetleg egész más az ok, azt nem nekünk a tisztünk eldönteni.
Tény és való, hogy kezdetben mindent kiírtunk ide, ami csak eszünkbe jutott, aztán elárasztottuk ismerőseink falát őrült tesztek eredményeivel, korlátlanul töltöttük fel a vállalhatatlan képeket, farmville-eztünk, mintha nem lenne holnap, játszottunk, csevegtünk.
(Másnak is kellett aratnia testvére helyett, amíg ő elutazott, vagy csak én voltam ilyen balek?) Aztán már mobilunkon is kapcsolódtunk a szolgáltatáshoz – mostanra pedig a Marketplace-en vásárolunk, a Messengeren beszélgetünk, és hírfolyamunkban jelentjük be életünk nagy eseményeit. Tiniként ugyanakkor még másként éltünk a közösségi média hőskorában – visszatekintve ez már csak izgalmas kaland.
