Fizetős banki szolgáltatás lesz ingyenes, több ezer forintot lehet vele spórolni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A jövőben ingyenes lesz a banki alapszámla, ennyit lehet majd megtakarítani a változással.

A bankok a jövőben ingyenessé teszik az alapszámlát mindaddig, amíg az infláció nem csökken három egymást követő hónapban 4 százalék alá – állapodott meg kedden a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség. 

Az alapszámla egy olyan számlacsomag, amely jelenleg maximált áron kínál banki szolgáltatásokat, jellemzően azoknak, akiknek csak az alapvető banki ügyintézésre van szükségük. 

Több ezer forintot lehet spórolni azzal, hogy ingyenes lesz az eddig fizetős banki alapszámla
Fotó: Virojt Changyencham / Getty Images Hungary

Ennyit lehet majd spórolni az ingyenes alapszámlával

Az alapszámla most is létezik, minden pénzintézetnek kell ilyet kínálnia, de nem kötelezően ingyenes. A havi díj mértéke nem haladhatja meg az előző évre érvényes bruttó minimálbér 0,5 százalékát. Ez alapján idén az alapszámla díja legfeljebb 1334 forint lehet – írja a Bankmonitor.

Idézőjel ikon

Ez azt jelenti, hogy az ingyenes alapszámlával több mint 16 ezer forintot lehet spórolni évente.

Kérdés, meddig marad az infláció 4 százalék fölött. A Bankmonitor számításai szerint jövő márciusra lesz három egymást követő hónapban a szint alatt az áremelkedés mértéke. Vagyis ha májusban életbe lép az ingyenes alapszámla, akkor 11 hónapig lenne díjmentes, ami – a minimálbér és a számla díjának emelkedését figyelembe véve – 15 034 forintos megtakarítás eredményezne.

Fontos, hogy az alapszámla nem ideális azoknak, akik sok banki tranzakciót bonyolítanak, mert a kötelező ingyenes szolgáltatásokon felül általában magas díjat kérnek a bankok. Így aki aktívan bankol, annak valószínűleg jobban megéri egy másik számlacsomag.

Az viszont további jó hír, hogy a jövőben a bankok az évente megküldött díjkimutatással együtt arról is tájékoztatják az ügyfeleket, ha kedvezőbb számlacsomagra tudnak váltani. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.