Átalakul a parkolás: még a helyieknek sem lesz ingyen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Változna a parkolási rendszer Budapest 7. kerületében, amelyről hamarosan szavaznak is Erzsébetvárosban. Az új szabályozás 2025-től lépne életbe. Mutatjuk a részleteket.

A Józsefvárosban már sikeresen alkalmazott modell alapján épülne fel Erzsébetváros új parkolási rendszere, amely jelentős változásokat hozna a lakossági parkolás terén – adta hírül Niedermüller Péter polgármester Facebook-bejegyzésére hivatkozva A járda a gyalogosoké.

Mint írják, a 7. kerületi önkormányzat jelenleg minden lakosa számára 100 százalékos kedvezményt biztosít az első autója kerületi tárolására. Ez nem mást jelent, minthogy a kerületben élők ingyen foglalhatnak egy-egy parkolóhelyet, amely 13,75 négyzetméternyi, magáncélra fordított közterületnek számít. Azoknak azonban, akiknek nincs autója, nincs ilyen kedvezménye, sőt, még

jelentős költségekkel járó közterület-használati engedélyt is be kell szerezniük, ha például egy lakásfelújítás miatt konténert szeretnének igényelni.

2025-től várhatóan nem lesz minden első autóra ingyenes a parkolás a kerületben
Fotó: BalkansCat / Getty Images Hungary

Fenntarthatatlan az ingyenes parkolás

Az évek során az ingyenes parkolási engedélyek rendszere fenntarthatatlanná vált: a kerületben idén például több mint 10 800 ingyenes lakossági parkolási engedélyt adtak ki, miközben a rendelkezésre álló parkolóhelyek száma mindössze 7 203 volt. Ez a helyzet gyakran vezetett a mélygarázsok kihasználatlanságához, mivel sok autós inkább 20-30 percig körözött az utcákon egy ingyenes hely reményében, még ha az szabálytalan is volt.

Nekik továbbra is jár a kedvezmény

A most körvonalazódó új parkolási rendszerben az önkormányzat már nem biztosítaná ingyen a közterületi parkolást, helyette differenciált díjszabást vezetne be az intézkedéscsomag. Az egészségügyi dolgozók és a mozgásukban korlátozott személyek továbbra is 100, a három vagy többgyermekes családok, valamint a nyugdíjasok 50 százalékos kedvezményre lesznek jogosultak.

Idézőjel ikon

A többi kerületi lakos számára azonban az első autóra évi 36 ezer forint lakossági parkolási díjat kellene fizetni, amely 76 százalék kedvezményt jelent az A, és 68 százalékot a B zónában.

A második autóra vonatkozóan ez a díj már 72 ezer forintot jelentene egy évre, az intézményeknek 10 járműig pedig 48 ezer forintot kellene fizetnie autónként, a további járművekre pedig 150 ezer forint lenne a parkolási hozzájárulás.

Józsefvárosi tapasztalatok

E modellt a Józsefvárosban már sikeresen alkalmazták, ahol közel 30 százakkal csökkent a lakossági parkolási engedélyek száma a bevezetés után: az igénylések száma 12 603-ról 9 049-re esett vissza. Pozitív változásokat már Erzsébetvárosban is tapasztaltak, amikor a második autóra adott kedvezményeket csökkentették – ennek hatására az igénylések száma 50 százalékkal csökkent.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!