Tömegek bukhatják el a jogosítványukat az új szabály bevezetése miatt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rengeteg fiatal hagyta félbe jogosítványszerzési tanulmányait, amikor felröppent a hír, hogy az ingyenessé válik a középiskolások számára.

Egy kormányzati bejelentés értelmében órákig azt hitte az ország, ingyenes lesz a középiskolások számára a vezetésoktatás. Mint kiderült, csak részben, azonban rengetegen függesztették fel ez irányú tanulmányaikat a kedvezményre várva. 

2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak, írta meg Tuzson Bence igazságügyi miniszter még múlt hét csütörtök délelőtt egy Facebook-posztban, melyet még aznap korrigált, kiegészítve azzal, mi is lesz pontosan ingyenes. 

Mégsem lesz ingyenes a jogosítvány, sokan másra számítottak
Fotó: anyaberkut / Getty Images Hungary

Az ingyenesség nem az egész jogosítványra vonatkozik

Aznap délután, egy másik posztban korrigált és pontosított, akkor már azt írta, hogy 2024. szeptember elsejével a KRESZ és az egészségügyi oktatás válik a középiskolai oktatás részévé, azaz magáért a vezetéstechnikai oktatásért továbbra is fizetni kell. 

Idézőjel ikon

Jó hír, hogy az állam már idén pilot jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését is. A cél az, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyük – nyilatkozta a miniszter.

Jovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetsége (MATOSZ) elnöke a Pénzcentrum megkeresésére elmondta, hogy a diákok rendkívül csalódottak, sokan a támogatásban reménykedve félbe is hagyták a megkezdett tanfolyamokat és a vezetésórákat, amiből általában nem is elég a tanuló vezetőknek a kötelező minimum, ami jelenleg 30 óra.

„A KAV adatai szerint gyakorlatilag nincs olyan tanuló vezető, aki ennyi gyakorlás után sikeres vizsgát tenne – leginkább 50-60 óra után beszélhetünk erről. Ezért is okozott komoly csalódást, hogy mégsem lesz ingyen a középiskolásoknak a jogosítvány: sokan számítottak ennek bevezetésére, olyanok is felfüggesztették a már folyamatban lévő jogosítványszerzést, akik már haladtak vele, mert várták erre a támogatást. Most azonban, ha folytatják, akkor súlyos százezreket kell fizetniük – ezt pedig a család a konyhapénzből veszi el, ugyanis a tanuló vezetők majdnem 90 százaléka 17–18 éves, vagyis épp az életük első jogosítványát szereznék meg. Nem vagyok abban biztos, hogy mindenki folytatni fogja a tanfolyamokat és a vezetésórákat, mert nem fér bele egyszerűen a családi költségvetésbe” – mondta a szakember a lapnak. Azt is kérdésesnek tartja, hogy amennyiben iskolai tananyaggá válik az elméleti oktatási törzsanyag, arra a tanárok készen állnak-e.

Egyes elméleti részeket a középiskolákban tanítanak majd, de a vezetésért továbbra is fizetni kell
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

„Szó nincs arról, hogy akár óraadóként, akár más minőségben rutinos, kipróbált, megfelelő szakmai tapasztalattal felvértezett oktatókat hívnának az iskolákba, hogy ezeket az ismereteket átadják a diákoknak. Az elképzelés jelenleg az, hogy a már az iskolákban tanító pedagógusok fogják a KRESZ-oktatást tartani, de erről nekem kimondottan rossz tapasztalataim vannak – a helyzet egyszerűen az, hogy nem minden tanár rendelkezik az ehhez szükséges ismeretekkel. A rendelet megírása előtt szó volt arról, hogy az iskolák valamilyen megállapodásokat kötnének az autósiskolákkal, de ebből nem lett aztán semmi – pedig ezt pártolni tudtuk volna” – mondta Jovánovics István. 

A jogosítvány, ahogy azt a Díványon mi is megírtuk, idén még drágább lett, mint eddig bármikor, akár félmillió forintba is kerülhet.

„Az elmúlt években egyre gyengül a tanulók technikai képessége, ami azt eredményezi, hogy jóval többet kell gyakorolni egy-egy manőver elsajátítását, és a forgalmi feladatok végrehajtását is, nem beszélve arról, hogy az online elméleti képzésen részt vevő tanulók többsége a gyakorlati foglalkozásokra érkezve már megkopott elméleti tudással rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a gyakorlás során ismét időt kell fordítani a KRESZ tanulására, ami meg viszi az időt” – összegezte korábban a Dívány kérdésére Törőcsik Ferenc vezetésoktató a képzés árának hátterében rejlő okokat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!