Kedvenc gyümölcsükkel verik át a magyarokat: erre kell figyelni a vásárlásnál

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Töredékáron, de még így is drágán, magyarként kínálják az import epret az utcai árusok egy hazai termelő szerint. Eláruljuk, honnan lehet tudni, hogy nem magyar gyümölccsel van dolgunk.

Aki a magyar gyümölcsre esküszik, nem árt, ha résen van, máskülönben csalódást okozhat a jellemzően olcsóbban kínált, de így is ezres nagyságrendű beszerzés – hívja fel a figyelmet az Economx.hu. Mint írták, az egyre több helyen – utcákon, aluljárókban és áruházak mellett – felbukkanó alkalmi árusok mézédes magyarként, 1500-2000 forintért kínálják a vegyszerekkel tartósított spanyol, olasz és görög epret. 

A probléma nem újkeletű, a magyar termelők már évek óta arról panaszkodnak, hogy a piacot importtal elárasztó árusok a lenyomott áraikkal amellett, hogy ellehetetlenítik őket, vásárlókat is megkárosítják.

Ezzel buktathatjuk le az import eper eladóját

Egy hazai termelő TikTok-videójában magyarázta el, hogyan győződhetünk meg arról, hogy milyen árussal van dolgunk. Mint mondta, az utcán, bódékban epret kínáló árusok többsége magyarként, azon belül is lajosmizseiként adja el az országba kamionszámra érkező spanyol vagy görög epret. A gazda elárulta, ha nem akarjuk, hogy ránk sózzák a külföldi árut, a vásárláskor egyfelől kérjük el az árus őstermelői igazolványát, másfelől pedig

Idézőjel ikon

ne elégedjünk meg a kapott nyugtával, helyette kérjünk inkább áfás számlát – utóbbit egy alkalmi árus biztosan nem tud adni.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy érdemes kérnünk a magát magyar termelőnek kiadó eladótól az áruja eredetét bizonyító dokumentumot, valamint az ültetvényéről készült fotót is, mert, mint mondta, az igazi termelő fotózza, videózza a termését, mert büszke rá.

@organikusfarm így ismered meg a csalókat #lajosmizseieper ♬ eredeti hang - ‼️Organikus Farm 🇭🇺❤💪

Engedély kell az utcai árusnak is

A fentiek mellett azt is hasznos tudni, hogy a mozgóárusításhoz működési engedély szükséges, amelyet a kereskedelemről szóló törvény és a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szabályoz. Az engedély nélküli árusítás viszont nem csak az áru eredetével kapcsolatos átverést, hanem illegális tevékenységet is jelenthet.

Már szüretelnek a magyar termelők

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint is nagy a különbség a külföldi és a magyar szamóca között: az importált gyümölcs koraérett, míg a hazait teljesen éretten szedik le, mivel az jóval rövidebb idő alatt jut el a fogyasztókhoz, ami megmutatkozik a termékek ízvilágában is. Mint írták, a korai fajták között is akad édes, hazai szamóca, és a tévhittel ellentétben az sem feltétlenül jelent import árut, ha a gyümölcsök túl nagyra nőttek. Létezik ugyanis az akár ökölnyi nagyságúra megnövő, húsos, lédús, úgynevezett óriás Jolly fajta: ennek egyetlen darabjának súlya elérheti akár a 15 dekát is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.