Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A munkaidő kapcsán felmerülhet kérdésként, hogy beleszámít-e abba a munkavégzés helyére való utazással töltött idő? Mint kiderült, általában nem, bizonyos esetekben azonban előfordulhat.
A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd adott választ az Adózóna oldalán.
Ezt mondja a törvény a munkaidőről
A portál felidézte, hogy a munkaidő szabályait az Mt. 86. § írja le, amely az alábbiak szerint rendelkezik:
- Munkaidő: a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama.
- Előkészítő vagy befejező tevékenység: minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni.
- Nem munkaidő:
- a) – a készenléti jellegű munkakört kivéve – a munkaközi szünet, továbbá
- b) a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.
A törvény szövege a tényleges munkavégzési helyre történő utazást rögzíti. Az ügyvéd szerint ebből levezethető, hogy
a munkaszerződésben meghatározott szokásos munka(végzési) helytől eltérő teljesítési helyre történő utazás nem munkaidő.
A kiküldetésre vonatkozó munkáltatói utasítás teljesítése során a beosztás szerinti, illetve a szokásos munkaidő alatti utazás tartama ugyanakkor munkaidőnek tekinthető, de az ezen túl terjedő tartamot a joggyakorlat nem számolja ide.
A szerződés az irányadó
Ha a munkaköri feladatok sajátos jellege miatt a munkavállaló szokásosan a munkáltató telephelyén kívül teljesíti munkavégzéssel kapcsolatos kötelességeit, és ennek érdekében naponta változó helyre utazik,
az utazás tartamát a munkaidő-beosztás szerint kell munkaidőnek vagy pihenőidőnek tartani.
Ebből a szempontból a munkaszerződésben rögzített munkahely a lényeges. A munkáltató ugyanis a szerződés szerint megjelölt, földrajzilag meghatározott keretek között szabadon kijelölheti a munkavállaló számára a tényleges munkavégzés helyét.
Az ügyvéd a konkrét eset kapcsán hozzátette: „azt kell megvizsgálni, hogy a munkáltató munkavégzéssel kapcsolatos utasítása az utazást nem „teszi-e” munkavégzéssé (rendelkezésre állássá), és ebből fakadóan ennek tartamát munkaidővé.”
