Sorra adják ki a riasztásokat: bekeményít az időjárás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Visszatér a tél, nem is akárhogy! Jobb, ha megtervezzük, mikor, hova, és legfőképp mivel megyünk.

Ami ma és holnap vár ránk, arra tényleg jobb felkészülni. 

Ónos eső, szél és hó

Már a múlt héten is írtunk arról, hogy brutális fordulatot vesz az időjárásunk, ami most már kézzelfogható közelségben van. A HungaroMet tájékoztatása szerint, mielőtt megérkezik a havazás, az ország egyes térségeiben ónos esőre adtak ki figyelmeztetést, emellett a középső országrészt leszámítva többfelé lesz erős a szél, sőt, a Dunántúl középső és nyugati részén, valamint északkeleten viharossá fokozódik. 

Noha egész nap számíthatunk vegyes csapadékra, estére jobbára havazni fog.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 11 fok között alakul, amely a hideg levegő érkezésével fokozatosan csökken majd, késő este már csupán –3, +5 fok valószínű.

Az időjárás még ónos esőt is tartogat
Fotó: FedBul / Getty Images Hungary

Ennyi hó lesz

Már azt is látni, hogy számíthatunk-e olyan mértékű havazásra most, mint karácsony előtt. Egyelőre úgy tűnik, hogy derékig érő hó továbbra sem várható, de azért egy jó hógolyózásra való mennyiség biztosan leesik. Ma éjfélig a lehulló hó mennyisége várhatóan dél, délnyugat felé haladva növekszik majd, amely jellemzően 2 cm körül valószínű, de délnyugaton, főleg a Dráva mentén a hétfő déli órákig akár a 3–5 cm is lehet. Az előrejelzések szerint holnap már inkább csak a Duna vonalának térségében és délen fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás. A meteorológusok ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a viharossá fokozódószél néhol hordhatja a havat, és a korábban lehullott csapadék már ma is egyre nagyobb területen lefagyhat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.