Nagymamám azt mondta, így múlik el hamar a nátha: ma is működik a módszer

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem csoda, hogy amikor megfázás vagy influenza gyötör, olyan gyógyírre vágyunk, ami kívül-belül felmelegít.

A húsleves áldásos hatására évtizedek, sőt, évszázadok óta sokan esküsznek. Bár kevés tudományos bizonyíték van arra, milyen erős gyógyír, de a kutatók szerint már önmagában az is elég, amilyen egészségesek a hozzávalók. 

Gyulladáscsökkentő hatása van

A leggyakrabban egy 2000-ben készült kutatást szoktak emlegetni a húsleves egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban, ami, valljuk be, lassan negyedszázados. Ez a vizsgálat megállapította, hogy a húslevesnek gyulladáscsökkentő hatásai lehetnek. 

A nagymama főztje fél gyógyulás
Fotó: Halfpoint / Getty Images Hungary

„Nem találtam sok más kutatást, amely rávilágítana arra, hogy a csirkehúsleves segít a megfázásból való felépülésben” – nyilatkozta Alyssa Pike, a Nemzetközi Élelmiszer-információs Tanács táplálkozási kommunikációért felelős vezetője. 

Ugyanakkor a szakember is úgy fogalmazott, hogy sokszor nem kellenek tudományos magyarázatok, hogy egy gyógyhatás jelentkezzen. De elég sokan számolnak be arról, hogy a húsleves elfogyasztása után jobban lettek, emiatt érdemes közelebbről is ezt megvizsgálni.

Természetesen gyógyít

Mint minden étel és élelmiszer esetében, a húsleves egészségügyi előnyei is az összetevőkben rejlenek. A legtöbb családnál a levesbe hús, répa, fokhagyma, hagyma, zeller és egyéb ízesítők kerülnek. 

„A csirkehúsleves összetevői tele vannak vitaminokkal és antioxidánsokkal, amelyek beindíthatják a szervezet természetes gyógyulási folyamatát – mondta Amanda Sauceda, a Long Beach-i Kaliforniai Állami Egyetem oktatója. A sárgarépa A-vitamin-forrás, amely támogatja az immunrendszer egészségét, a hagyma és a fokhagyma vírus- és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal bír.”

A hagyma és a fokhagyma is erősíti a húsleves hatását
Fotó: Marko Jan / Getty Images Hungary

2023 májusban a hagyma és a fokhagyma hatását kutatták. Idős emberek egy csoportjának adagoltak hagymát vagy fokhagymát, illetve az ezekből készült kivonatot, és kiderült, hogy akik fogyasztották valamelyik hagymát, azok könnyebben leküzdötték a légúti betegségeket. 

Nátha esetén – főleg, ha lázasak is vagyunk – a folyadékpótlás is nagyon fontos, és ennek egy jelentős része történhet a húsléből.

Gyógyul a test és a lélek

A már említett 2000-es kutatás eredménye az volt, hogy a húsleves átmenetileg csökkenheti a gyulladást, így a betegek egy időre fellélegezhetnek.

A tanulmány szerint a levesben lévő összes zöldség, illetve maga a hús is külön rendelkezik a gyulladásgátló hatással.

A Nebraska Egyetem tudósai, akik az eredeti tanulmányt is készítették, 2021-ben újra megvizsgálták a témát, megerősítve, hogy a korábban készült felmérés eredménye helyes. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy csak a valódi húsból és zöldségekből, frissen készült leves fejti ki ezt a hatást, ugyanis a bolti zacskós levesek gyakran túl sok nátriumot tartalmaznak, ami megemelheti a vérnyomást és a beleket is irritálhatja. 

Az átmeneti gyulladáscsökkentő hatás miatt a beteg fellélegzik
Fotó: Dragos Rusu / 500px / Getty Images Hungary

Összességében egy tányér házi készítésű húsleves jó hatással lehet a testünkre és a lelkünkre is. 

„A betegségből való felépülés részben fizikai, részben mentális, tehát – ha nem is rendelkezünk bőséges tudományos adatokkal – az biztosan jó hatással van ránk, ha ehetünk egy tál meleg levest, amit esetleg valaki szeretettel készített el nekünk” – összegzett Alyssa Pike.

Ha szeretnéd tudni, hogy nátha, influenza vagy Covid tüneteit tapasztalod magadon, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.