Még mindig nem garantált, hogy a karácsony is fehér lesz idén, de az biztos, hogy már most több havat láttunk ezen a télen, mint sok másik korábbin. A látvány szemünknek kedves, egy izzasztó hócsata közben pedig egy kiadós harapásra csábít. Tegyük? Ne tegyük?
A hóesés kellemesebb látványai közé tartoznak a pajkosan ugrabugráló havas talpú kutyusok, akik lógó nyelvükkel csapkodnak a lehulló hópihék után.
Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom
Gyerekből is sok ilyet látni havazás közben. A hátracsapott fejű kisemberek nagyra nyitott szájukat az égbe meresztik, közben egy-két oszlopnak biztosan neki is mennek, de a lefejelésért is kárpótolja őket az a pár hópihe, amelyek lassú, de gyorsan múló landolását nyelvükön érzik. Egy ideig mosolyogva hagyjuk, eszünkbe jut, amikor mi csináltuk, majd valahol a második villanypózna és a harmadik szembejövő koccanása előtt mégiscsak rájuk szólunk, és ezzel megöljük a varázst. Valami kényszeres szülői rutinvegzálás vezet erre, vagy az óvatosság, netán ismereteink?
Fogjuk ez utóbbira, ugyanis, havat enni talán viccesnek tűnik, de egyáltalán nem egészséges.
Hiába fontos a kellő napi folyadékbevitel biztosítása, a hó pedig valahol mégiscsak víz, abban mégis van egy sor olyan pluszanyag a sima vízhez képest, amelyek miatt már inkább tiltólistára való.
A hóevés bajos
A legtöbb, jó egészségi állapotbanlévő ember immunrendszere sikeresen küzd meg néhány csepp hóval, és olyan konkrét esetről, ahol komoly betegség vagy komplikáció bizonyítottan összefüggésben lenne előzetes hóevéssel, nem tudni. Ugyanakkor, elsősorban gyermekek és legyengült immunrendszerű felnőttek esetében az a kis mennyiségű szennyeződés, ami akár már a lehulló hópelyhekben is jelen van, kellemetlen tüneteket okozhat.
Tünetek hóevés után
Lehet akár láz, hidegrázás vagy gyomorpanaszok, mint például hányás, hasmenés, de gyerekeknél előfordul szokatlan bakteriális fertőzés is. Az orvosok arra is felhívják a figyelmet, hogy különbség van a vidéki és a városi közeg szennyezettsége között. Ez azonban elsősorban inkább minőségi és nem mennyiségi eltérés, vagyis a vidéki hó evése sem egy életbiztosítás.
Hol az a hó?
Az világos, mint a hó, hogy ha megfáradt, imitt-amott besárgult, máshol egyenletes szürke fodorral szegélyezett aprócska hókupacot látunk kókadozni a soksávos utca forgatagának járdaszigetén, akkor azt nem kóstoljuk meg. De érdekes módon még a levegőben bevadászott hópihék lenyelése sem kimondottan kedvező szervezetünkre nézve. A lehulló pelyhek ugyanis
már hullás közben magukba szívják a levegő szennyeződését,
és már azzal összekapaszkodva pottyannak a rájuk váró nyitott szájakba.
Ennél viszont csak rosszabb van már. A vidéki táj, látszólag érintetlen és fehérnek tűnő szűz hava nem tökéletes eledel, mert ez pedig a talajhoz használt mezőgazdasági szereket szívhatja magába, amelyek emberi fogyasztásra ebben a formában egyáltalán nem ajánlatosak.
Ami még ennél is rosszabb, ha egy nagyváros forgalmas kereszteződésének járdájáról próbálunk mondjuk havat kóstolni. Az már nagy valószínűséggel szennyezett lesz a hótakarításra felszórt kémiai anyagok részecskéitől, állati eredetű vizelet, széklet, szőr lehet rajta akár észrevétlen mértékben is.
Mindennél pedig talán már csak az lehet rosszabb, ha mindez napokon keresztül van az utcán kitéve a különböző egyéb negatív hatásoknak, mint például az autók kipufogójának bűze, a szmog, a hókotrók fröcskölése, a járókelők szemetelése vagy a dolgukat végző házi kedvencek "lábnyoma". Ezek mind fokozzák a hó evésben rejlő veszélyeket.
Tények és számok
Mindezek tanulmányozására komoly kísérleteket is végzett Maxem Emese és Akácsos Beáta Emese, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának két ökológiai mérnök szakos hallgatója, dr. Máthé István oktató vezetésével 2017-ben. Két városi közegből, egy park és egy körforgalom havából vettek mintát első alkalommal frissen a hó lehullásakor, majd 2 nappal, aztán 4 és 6 nappal azután. A napi átlaghőmérséklet ez idő alatt -8 Celsius-fok volt, de újabb hó nem esett, így össze tudták hasonlítani az ugyanarról a helyről különböző idő elteltével begyűjtött mintákat. Ehhez a havat minden esetben felolvasztották, és az egy milliméter hólére jutó baktérium- és penészgomba-csíraszám meghatározására a mikrobákat táptalajon kitenyésztették.
A frissen lehullott hó is tartalmazott már csekély mértékben baktériumokat, de azok száma a napok múlásával egyre csak többszöröződött, míg a hatodik napra már sokszorosára emelkedett.
Az első kísérlet során januárban a frissen hullott hó milliliterenkénti 5 baktériumából a 6. napra 180 lett, egy februári vizsgálat során a kezdeti 20-ról közel 280 lett a 6. napra.
