Ezt sokan nem tudják a helyszíni bírságról: vissza is utasítható

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokakban fel sem merül a gondolat, hogy a helyszíni bírság megfizetése visszautasítható, pedig valójában mindenki előtt nyitva áll a lehetőség.

A kiszabható bírságok összege éppen augusztusban emelkedett, így néhány kivételtől eltekintve már 6500 és 60 ezer forint közötti összeget (6 hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén 90 ezer forintot) kell fizetnie a helyszínen annak, akit kisebb szabálysértésen, kihágáson kapnak. Ezt a rendőrök mellett kiszabhatják a közlekedési hatóságok ellenőrei és a közterület-felügyelők is. Az, hogy a bírságot érdemes-e elfogadnod, a konkrét eset körülményeitől is függ.

Ezt a célt szolgálja a helyszíni bírság

A LegitiMo JogSzerviz szakjogásza, dr. Krizsán Zoltán szerint a helyszíni bírság kilátásba helyezésének elsődleges célja az eljárás gyorsítása. Ha elismered a szabályszegést, így olcsóbban megúszhatod ahhoz képest, mintha eljárás indulna az ügyben.

Idézőjel ikon

A helyszínen a szemtanú(k) által tapasztaltak alapján állapítják meg a szabályszegés tényét, külön bizonyítási eljárás lefolytatására nem kerül sor – ellentétben például egy szabálysértési eljárással.

Ha azonban nem követtél el szabályszegést, vagyis nincs mit elismerni, a szakjogász szerint a helyszíni eljárás keretében kiszabott bírság elfogadása sem javasolt. Ilyen esetben ugyanakkor az eljáró hatósági személy feljelentést fog tenni ellened az intézkedés során készített feljegyzés, jegyzőkönyv alapján.

Egy férfi a pénztárcáját nyitka ki, melyben két tízezres és három húszezres van
A fizetendő helyszíni bírság összege több tényezőtől is függ
Fotó: Daniel Tamas Mehes / Getty Images Hungary

Amennyiben hasonló helyzetbe kerülnél, jogod van már a helyszínen tájékoztatást kérni, hogy miért vontak eljárás alá, ahogy jogodban áll megtudakolni azt is, hogy mi történik a bírság elutasítása esetén, illetve mivel jár a feljelentés.

Később lehet, hogy a dupláját kell fizetned

Ha nem fogadod el a helyszíni bírságot, és az eljárás során bebizonyosodik, hogy valóban hibáztál, kénytelen leszel mélyebben a zsebedbe nyúlni. Az általános szabály az, hogy

Idézőjel ikon

a szabálysértési eljárást követően kiszabott pénzbírság összege a duplája a helyszínen kiszabható bírság mértékéhez képest (bár egyes esetekben eltérő lehet).

A fizetendő összeg a szabálysértés típusától is függ. Ha ez a bírságtáblában nincs konkréten megszabva, az összeg meghatározása a hatósági személy mérlegelése alapján történhet. Ennél a forgatókönyvnél 6500 és 200 ezer forint közötti összegű bírságra számíthatsz.

Ha eljárás során bebizonyosodik a vétkességed, többet fizethetsz
Fotó: AntonioGuillem / Getty Images Hungary

Ettől függ, hogy érdemes-e elfogadnod

„Összességében azt tanácsoljuk a helyszíni bírság „fenyegetettsége” esetén, hogy mérlegelni kell a konkrét helyzetben a felróhatóságot. Amennyiben hibázott a járművezető és ezt beismeri, a helyszíni bírság kiszabásával a szabályszegés elismerésére kerül sor – fejtette ki írásában dr. Krizsán Zoltán.

Idézőjel ikon

Ebben az esetben nem kerül sor feljelentésre, de a jogorvoslati lehetőségek is rendkívül szűkek a felelősség utólagos vitatása terén.

Bár ha a helyszíni bírságot nem fogadod el, a feljelentést követően magasabb összegű pénzbírságra számíthatsz, cserében viszont a hatóságot terheli a bizonyítási kötelezettség, és az eljárás során lehetőséged van kifogást, panaszt vagy fellebbezést tenni.

Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy adott esetben pénzbírság helyett helyszíni figyelmeztetéssel is zárulhat az eljárás. Helyszíni bírságot pedig akár akkor is kiszabhatnak, ha sofőrként nem tartózkodsz a helyszínen. Ilyenkor a jármű üzembentartója részére küldik ki a csekket. Amennyiben a bírság kiszabását az érintett nem veszi tudomásul, vagy a meghatározott összeget a határidőig nem fizeti meg, az ügyben megint csak szabálysértési eljárás indul.

Tudtad, hogy akkor is van jogorvoslati lehetőséged, ha jogszerűtlenül kerékbilincs kerül az autódra? Erről itt írtunk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.