Közérdekű bejelentés alapján ellenőrzött a NKFH és a NAV egy XIX. kerületi boltot. Laboratóriumi vizsgálatok után kiderült, az ott árusított extra szűz olívaolaj valójában hamisítvány: napraforgóolaj van az élelmiszer csomagolásában.
Hamisított olívaolajra bukkantak a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatásai. A hatóság emberei közérdekű bejelentés után tartottak ellenőrzést egy XIX. kerületi kis- és nagykereskedelmi egységben, ahol több szabálytalanságot is találtak – adta hírül az NKFH.
A laboratóriumban derült ki, hogy hamis az élelmiszer
Eleinte csak az üzletben árusított, „extra szűz olívaolaj”-ként hirdetett termék forgalmazásának jogszerűségét vizsgálták, ám már ekkor is problémák adódtak. Nem voltak a csomagoláson feltüntetve a termékforgalmazásért felelős vállalkozás adatai, és a termékek nyomonkövethetőségét sem tudták számlával igazolni. Emiatt az NKFH ellenőrei zárolták az érintett termékeket.
A zárolt termékeket aztán laboratóriumban is megvizsgálták, és ekkor derült ki a legnagyobb szabálytalanság: az olívaolaj valójában nem is olívaolaj volt.

Az üzletben forgalmazott, Vesuvio márkanévvel ellátott flakonokban található folyadék kémiai paraméterei a napraforgóolajra jellemző értékeket mutattak, ezért hamisítványnak minősültek.
A következő termékek érintettek:
- VESUVIO OIL EXTRA VIRGIN PRODUCT
- minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 16.02.2027.
- VESUVIO OLIO DI OLIVA EXTRA VERGINE
- minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 15.03.2027.
- VESUVIO EXTRA VIRGIN OLIVE OIL COLD EXTRACTION
- minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 16.03.2027.
Az NKFH figyelmeztet: érdemes elkerülni a Vesuvio márkanév alatt forgalmazott és a közösségi médiában is hirdetett extra szűz olívaolaj megnevezésű termékeket, de legalábbis fontos az elővigyázatosság. Ha a csomagoláson nem szerepel gyártó/forgalmazó, illetve magyar nyelvű jelölés, ne vegyük meg a terméket.
























