Rejtélyes anyag pusztítja az állatokat Magyarországon, védett fajt is érint a probléma

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy állatorvos figyelt fel az elhullott halakra a Perint-patak medre nyomán. A halpusztulás miatt a vizet is vizsgálják.

A halpusztulásra d. Kóta András állatorvos figyelt fel a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központ előtti területen, aki azonnal értesítette a hatóságokat − számolt be róla a Savariaforum.hu. A lap úgy értesült, védett halak is vannak az elpusztult állatok között. 

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Vízügyi Hatóság munkatársai azonnal kiérkeztek a helyszínre, hogy kiderítsék, mi okozza a halpusztulást. Annak ellenére, hogy a vízben a vízminta vizsgálat során szennyezésre utaló nyomot nem találtak, az eseményt vízminőségi káreseményként rögzítik.

Pusztulnak a halak a Perint-patakban, nem tudni, miért

Több domolykó és ölke is elhullott, utóbbi védett vízi állatunk. A szükséges beavatkozásokkal kapcsolatban a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségével is egyeztetnek az egyetem munkatársai. Busa Tamás, az egyetem műszaki igazgatóhelyettese szerint nem a meleg, és az ebből fakadó vízminőségromlás az oka az elhullásnak. 

Idézőjel ikon

Valamilyen lokális szennyeződést sejtenek az esemény mögött.

Amint arról a Savariafórumot tájékoztatták, a Perint-patak érintett szakaszán több helyen is van városi csapadékvíz bevezetés.Többször előfordult már, hogy a vízelvezető rendszerbe olajos vagy vegyszeres szennyezés kerülhetett egy-egy közterületi autómosás, takarítás után víznyelőbe kiöntött felmosóvízből. A pusztulást megelőző napon esett is a környéken, így távolabbról is bejuthatott a halakra káros anyag. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.