Borzasztóan veszélyes ez a szokás halottak napján: figyelmeztetnek a tűzoltók

Olvasási idő kb. 1 perc

Közeleg a halottak napja, amikor általában mécses gyújtásával emlékezünk elhunyt szeretteinkre, ám ez a szokás veszélybe is sodorhat minket.

A tűzoltók ebben az időszakban évről évre figyelmeztetik a lakosságot a mécsesek, gyertyák őrizetlenül hagyásának veszélyeire – áll az Infostart cikkében

Ezért tűzveszélyes a mécses halottak napján

Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az évnek ebben az időszakában mindig jelentősen megnő a tűzesetek száma, amit főleg az őrizetlenül hagyott mécsesek okoznak, mind az otthonokban, mind a temetőkben. 

A magára hagyott mécses miatt könnyen meggyulladhat a száraz az avar a temetőkben halottak napján
Fotó: Mohai Balázs / MTI

A temetőkben a mécsesek, gyertyák miatt lángra kaphat a száraz avar, az aljnövényzet, a lakásokban pedig az otthagyott gyertyák okozhatnak tüzet, főleg abban az esetben, 

ha nem távolítják el a környezetükből a gyúlékony, tűzveszélyes anyagból készült tárgyakat. 

A szakértő azt is kiemelte, hogy a gyermekekre is fokozottan ügyelni kell, hiszen ők a felnőttek viselkedését utánozzák, ezért könnyen előfordulhat, hogy gyufával vagy öngyújtóval játszanak a felnőttek távollétében, ám mivel nincs ebben gyakorlatuk, és a veszélyt sem feltétlenül mérik fel kellőképpen, ezért ez balesetekhez vezethet.  

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.