„Végigsírtam a látogatási időt… másnap mégis bementem újra” – Ezért látogasd a haldokló hozzátartozódat

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idősebb rokonaim mind ugyanazon a véleményen voltak: ne menjek be hozzá a kórházba, mert csak megviselne; úgy emlékezzek rá, amikor még jobb állapotban volt. Hál’ istennek nem hallgattam rájuk.

Több mint 1 hónapja vitték be a kórházba, noha – amíg a tudatánál volt – mindig azt mondta, mindegy, hogyan lesz vége az életnek, csak ne kórházban történjen. Tegnap mégis ott érte a halál. Mindenki egyedül lép át a mezsgyén, de a hozzátartozók felelőssége is, hogy hogyan jut el szerettünk az utolsó lélegzetvételig.

Ennyire félünk a haláltól?

Megoszlanak a vélemények a témában, és hatalmas tabu övezi az elmúlást. Az idősebb korosztály körében – tisztelet a kivételnek – még mindig tartja magát az a nézet, hogy a magatehetetlen, öntudatlan beteget nincs értelme gyakran vagy egyáltalán látogatni, hiszen bizonyára nem tesz különbséget már az ápolók és a rokonok gondoskodása között. Egyvalamire valóban jó ez az álláspont: arra, hogy megnyugtassa a lelkiismeretet. Megerősítse azt a meggyőződést, miszerint „neki már mindegy, ott vagyok-e mellette, nekem viszont a haldoklás retinába beégett, borzasztó emlékképével kell tovább élnem.” 

Jobb, ha megkíméljük magunkat a kórházi látogatástól azért, hogy úgy emlékezzünk a szerettünkre, amikor még egészséges volt?
Fotó: Tom Merton / Getty Images Hungary

Ez a haldoklóról szól

Nem így akarunk rá emlékezni, ami érthető, csakhogy közben elfeledkezünk a legfontosabbról: mindez elsősorban nem rólunk szól, hanem a haldoklóról. Számára kell könnyebbé tenni az utolsó napokat. És ne feledkezzünk meg a búcsú fontosságáról sem, ami valamilyen formában, ha hagyjuk, mindig megadatik – néha csak egy kisimult, békés arc adja a megnyugvást, máskor egy alig észrevehető, de azért mégiscsak megtörténő kézszorítás, és ha nagyon szerencsések vagyunk, akkor még utoljára egészen csodaszerű pillanatokat is átélhetünk a szerettünkkel.

Egyáltalán nem mindegy, hogy a haldokló hozzátartozónk mellett vagyunk-e vagy sem, és ezt a saját tapasztalatom mondatja velem.

90 éves, demens nagynéném már senkit sem ismert meg, amikor kórházba került. Akkor 2 napot jósoltak neki, amiből végül valamivel több mint egy hónap lett a krónikus belgyógyászaton. Igyekeztek lebeszélni arról, hogy meglátogassam, hiszen heti kétszer fél-1 órára így is bemegy hozzá két testvére, és úgysincs már magánál; én meg túl érzékeny vagyok, biztos nem bírnám a látványt. És persze elhangzott az idevágó mondat is: „Ne így emlékezz rá!”

Ne csak a szép pillanatokon osztozzunk

Nem hallgattam rájuk, hiszen egyrészt ez az én döntésem kell, hogy legyen, másrészt hiszek abban, hogy akkor is eljut a szeretetteljes érintés és gondoskodás a beteghez, ha épp nincs magánál – és talán minél többször kapja meg ezt a figyelmet, annál békésebb az elmúlás. Gyerekkorom óta velünk élt, ő olyan nekem, mintha egyszerre a nagyszülőm és a pótanyukám lenne, számtalan titkomat bíztam rá az évek során. Épp őt hagynám magára csak azért, mert esetleg megvisel, ami a kórházban fogad? Egy ilyen szoros rokoni kapcsolat nem csak a boldog és szép pillanatokról szól; jól tudjuk, mennyire fontos, hogy az embert próbáló helyzetekben is a másik mellett álljunk. 

Idézőjel ikon

Ilyenkor az ad többet szeretetből, figyelemből, aki többet tud; nem lehetünk önzők, akármilyen nehéz is szembesülni az elmúlással.

Valóban megviselt az első látogatás. Nem elsősorban a látvány, ahogy magatehetetlenül fekszik, hanem az a tehetetlenségérzés, hogy nincs semmi, amivel segíthetnék rajta. Csak az járt a fejemben, hogy ő ezt nem akarta. Pontosan ezt a helyzetet akarta elkerülni, és nem sikerült. Végigsírtam a látogatási időt, aztán a hazafelé vezető utat is. Másnap mégis bementem újra.

A szép emlékek mindig velünk maradnak
Fotó: Taiyou Nomachi / Getty Images Hungary

A gyerekkori emlékek ereje

Egyedül voltam vele a háromágyas kórteremben. Mint kiderült, az előző nap még a szomszédos ágyon fekvő nénihez a rokonok nem sima látogatásra jöttek, hanem elbúcsúzni. Időben érkeztek. Eleinte nyomasztó volt a csönd, csak simogattam a nagynéném arcát, haját. Nem olyan volt ez, mint amit a filmekben látunk, hogy csak úgy jönnek a szavak, a vicces, megható anekdoták. Nem nagyon tudtam, mihez is kezdjek. 

Idézőjel ikon

Aztán elkezdtem halkan dúdolni azt a dalt, amit kiskoromban nekem énekelt, neki pedig az ő nagymamája.

Azonnal reagált rá, holott a hallásával már nagyon régóta baj volt: kisimult arcán megjelent egy halvány mosoly, majd kinyitotta a szemét, és rám nézett. Pár másodpercnél nem volt ez több, vissza is süllyedt az öntudatlanságba. Akkor éreztem először, mennyire jó, hogy mégis eljöttem. A következő nap azzal a hírrel hívott anyukám, hogy magánál van, és pár kanál ételt is elfogadott. Nem akarom túlmisztifikálni, ami a látogatásomkor történt, hiszen az infúzió is végezte a dolgát, de mégis jobb elhinni, hogy egy régi nóta is lehet ennyire hatásos.

Az utolsó látogatás

Többször is meglátogattam az elmúlt egy hónap során, néha jobb, néha rosszabb állapotban találtam. Azt kívántuk, bárcsak vége lenne, mert senki sem ezt érdemli, ő pedig főleg nem. Minden egyes alkalom után kiborultam, de egy percig sem bánom, hogy így döntöttem. Tíz napja voltam nála utoljára, két napra rá lezárták az osztályt az influenzajárvány miatt. 

Már akkor tudtam, hogy az volt az utolsó, a mi búcsúnk.

A nővér felébresztette, amikor megérkeztem. Azonnal rám mosolygott, és ölelésre nyújtotta a karját. Hosszú hónapok után először megismert engem. Megkérdezte, „hogy vannak azok a drága szép gyerekek”. Megetettem az anyukámféle húslevessel, megmasszíroztam a kezét a kedvenc kézkrémével, odaadtam neki a kedvenc angyalkás szobrát, amit elhoztam, hogy vigyázzon rá. Megdicsérte a szép kék szemeit, majd az én szemeimet is. Nem volt elég az egy óra, amit ott tölthettem. Hosszasan öleltük, pusziltuk egymást a látogatási idő végén; nem akarta, hogy otthagyjam. 

Idézőjel ikon

Mondtam neki, mennyire nagyon szeretem. Azt mondta ő is engem, mindennél jobban, amióta csak megszülettem.

A nagynéném a születésnapom utáni napon hunyt el. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a búcsút; felülírt mindent, amit az elmúlt egy hónapban láttam vagy tapasztaltam. Ha nem lett volna ennyire felemelő az utolsó együtt töltött óra, akkor sem kérdés számomra, hogy a szerettünk mellett a helyünk. Mert nemcsak a haldoklás gyakran valóban szörnyű képeit viszem magammal, hanem azt a 43 évnyi megszámlálhatatlanul sok csodálatos emléket, amíg az életem része volt, én pedig az övé.

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.