Fontos csomópontokat zárnak le, világháborús bombát találtak

Olvasási idő kb. 2 perc

Lezárásokra kell számítani szombaton reggel 10 órától várhatóan délután 17 óráig a IX. kerületben, mert a szakemberek egy második világháborús bombát hatástalanítanak. A lezárás két Duna-hidat is érint.

Nem lesz egyszerű az élete a IX. kerületben lakóknak szombaton, ahogy azok sem számíthatnak sok jóra, akiknek arra lenne dolguk. Egy második világháborús robbanószerkezet hatástalanítása miatt ugyanis ezen a napon nemcsak lezárásokra kell számítani, de a kerület egy részét ki is ürítik a rendőrség tájékoztatása szerint.

Ezt a területet zárják le a bomba miatt

A bombát a tűzszerészek október 5-én szombaton hatástalanítják, ezért a környéket reggel 10 órától a tervek szerint délután 17 óráig lezárják le és kiürítik.

Idézőjel ikon

A művelet ideje alatt az érintett területen tartózkodni, oda behajtani nem lehet.

A lezárás és kiürítés a következő utcák által határolt területet érinti:

  • Duna vonala – Vágóhíd utca – Soroksári út - Máriássy utca – Mester utca (Könyves Kálmán körút) – Külső-Mester utca – Földváry utca, valamint annak meghosszabbítása vonalában a Duna felé – Koppány utcában található üzemanyagtöltő állomás magasságában a Dunáig
  • Lezárják a Rákóczi hidat teljes szélességben, illetve a Déli összekötő vasúti hidat is

Egytonnás a világháborús bomba

Gajdos Milán, a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje a Magyar Távirati Irodának elmondta: a bombára a IX. kerületben, a Soroksári utat átszelő vasúti összekötő híd töltésének bontásakor bukkantak rá a munkások. A szakemberek a helyszíni szemle során megállapították, hogy egy második világháborús, amerikai gyártmányú, egy tonnás légibombáról van szó. A robbanószerkezetet elszállítják, ám ehhez először hatástalanítani kell – ezért zárják le és ürítik ki az érintett területet egy 600 méter sugarú körben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.