Ha a te autódban is van ilyen eszköz, megnő a balesetveszély

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A navigációs rendszerek elterjedésének köszönhetően egyre kevesebben képesek maguktól tájékozódni vezetés közben. A szakértők figyelmeztetnek arra, milyen veszélyes helyzetekbe kerülhet az, aki kizárólag a GPS-rendszerre hagyatkozik.

Nemcsak az sms írás és olvasás, vagy a telefonálás okozhat balesetveszélyes helyzeteket. A Közlekedésbiztonság a GPS-ek vezetéstechnikára gyakorolt negatív hatásait összegezte. 

Az okoseszközök túl gyakori használata rontja a kognitív képességeket. A lap szerint ez kifejezetten balesetveszélyes lehet, hiszen ezen képességek egy része a közlekedés során is elengedhetetlen. A hátrányokat a gépjárművezető-oktatók és a tudományos kutatások is igazolták már. 

Balesethez vezethet a GPS-re hagyatkozol tájékozódás helyett
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

Balesetveszélyes lehet mindig a GPS-re hagyatkozni

Kiderült ugyanis, hogy a digitális térben sok időt töltők a valós élethelyzetekben sokkal kevésbé ügyesen tájékozódnak, nehezebben képesek távolra fókuszálni. Az pedig külön problémát jelent, ha nemcsak a valós tájékozódás képességét nem sajátítja el valaki, de a GPS-navigációkat sem figyeli, csak a hang után megy. Főként igaz ez, ha ismeretlen útvonalon kényszerű vezetni. 

Idézőjel ikon

„Az útvonal előzetes áttekintése (...) több szempontból is fontos lehet. Mert mi történik akkor, ha a navigáció azt mondja „Most fordulj balra!”, de ott nincs út, amire rákanyarodhatna?"

− teszi fel a sarkalatos kérdést a lap. Ha ugyanis olyan helyzetbe kerülünk vezetés közben, amikor az azonnali reakció megelőzhetne egy balesetveszélyt, a rutin hiánya, az ijedtségből fakadó, megemelkedett pulzus és csökkent reakcióidő tovább rontja a helyzetet. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.