Így spórolnak az okos magyarok a fűtési szezonban

Olvasási idő kb. 2 perc

Komoly összegeket spórolhatsz a fűtésen, ha néhány apróságra odafigyelsz az otthonodban.

Rohamosan közeledik a tél, már benne vagyunk a fűtésszezonban is, ami minden háztartásban fájdalmas plusz kiadásokkal jár. Az Új Szó cikke szerint azonban nem teljesen reménytelen a helyzet: néhány praktikával, és egy kis odafigyeléssel jelentősen lefaraghatunk a fűtésszámlánkból.

Így fűtheted fel hatékonyan az otthonod

Az egyik legfontosabb lépés, amiről sokszor megfeledkezünk, hogy ne helyezzünk bútorokat a radiátor elé, illetve, hogy olyan függönyöket válasszunk, amelyek egyáltalán nem takarják el a fűtőtestet, így a meleg levegő akadálytalanul áramolhat a helyiségben. Ha erre figyelünk, máris sokkal hatékonyabban fűtünk.

Már 1 fok különbség is szabad szemmel látható összeget spórolhat meg.
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Fontos az is, hogy az ablakpárkányig érő függöny se akadályozza a meleg levegőt – ha a függöny takarja a radiátor feletti területet, azzal „csapdába ejti” a meleg levegőt, az hőveszteséget okoz. Ugyanakkor este, a hidegebb órákban, mikor már amúgy is sötét van odakint, hasznos lehet leengedni redőnyt, hiszen ez plusz szigetelést nyújt.

Amikor viszont nincs szükség annyi hőre, például éjszaka vagy amikor elmegyünk otthonról, érdemes csökkenteni a helyiség hőmérsékletét – nem drasztikusan, csak néhány fokkal. 

Ez az apró igazítás komoly megtakarítást jelenthet, egy termosztáton akár egyetlen fok csökkentéssel is 6%-ot spórolhatunk.

Meglepően sokat számíthat a megfelelő páratartalom is: ha a levegő páratartalmát 50-65% között tartjuk, jelentősen javíthatunk saját hőérzetünkön, így alacsonyabb hőmérsékletet is melegebbnek érzékelünk.

Persze a rendszeres karbantartás, légtelenítés, és a fűtési rendszer alapos ellenőrzése segít abban, hogy ne szivárogjon el a meleg. Ha a rendszer tiszta és jól működik, kevesebb energiát használ fel ahhoz, hogy elérjük a kívánt hőfokot.

Ha van rá lehetőség, érdemes olyan korszerűsítéseket is fontolóra venni, mint az ablakok és ajtók, vagy a falak jobb szigetelése. Ezek a beruházások költségesek, de hosszú távon egyértelműen megszolgálják az árukat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Csörgő Bence
Csörgő Bence
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.