Így beszélj a főnököddel: ezeket a témákat sose hozd fel

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Időnként muszáj beszélnünk a főnökkel kényesebb témákról, és ezek a helyzetek rettentően stresszesek tudnak lenni. Az idegeskedés miatt elfelejtkezhetünk a mondandónk egy részéről, vagy akár olyasmi is elhagyhatja a szánkat, amit nem akartunk kimondani.

Amikor komolyabb témát szeretnénk megbeszélni a főnökünkkel, legyen szó akár előléptetésről, fizetésemelésről vagy egy munkahelyi konfliktus megoldásáról, gyakran érezhetjük magunkat elveszettnek. Hogyan kezdjünk hozzá? Hogyan legyen a beszélgetés eredményes? Timár Krisztina HR-szakértőt, az ÉlményHR.hu és az Elevion Vezetői Akadémia alapítóját kérdeztük a témában, aki rengeteg hasznos tippet adott.

Alapos előkészület

Timár Krisztina szerint mielőtt belevágunk, gondoljuk végig, hogy pontosan mit szeretnénk elérni a beszélgetéssel, és azt is, hogy milyen érveink vannak a mondandónk alátámasztására. Készítsünk egy tervet, amit akár vázlatosan le is írhatunk.

Ha fizetésemelést szeretnénk, találjuk ki, hogy milyen összeggel lennénk elégedettek. Mi az, ami kompromisszum ugyan, de még elfogadható a számunkra. Ezután szedjük össze az érveinket, amelyek alátámasztják kérésünket. Fizetésemelésnél, de akár előrelépési kérelemnél is hasznos, ha ki tudunk emelni néhány közelmúltbeli sikerélményt vagy teljesítményjavulást, amit elértünk, és ami alátámasztja a kérésünket. 

Néhány várható kérdés megválaszolására is érdemes felkészülni. Írjunk le 3-5 ilyet, és fogalmazzuk meg rájuk előre a válaszainkat. Nem szégyen magunkkal vinni a jegyzetünket sem. 

Érdemes felkészülten érkezni a beszélgetésre a főnökkel.
Fotó: Allison Michael Orenstein / Getty Images Hungary

Kérjünk időpontot

Amikor komolyabb témákról van szó, mint például a karrierlehetőségeink, fizetésemelés kérése vagy egy munkahelyi konfliktus megvitatása, fontos, hogy ne csak úgy hirtelen berontsunk a főnökünkhöz. A hirtelen letámadás nem vezet jóra: nem tudhatjuk, hogy a másik milyen hangulatban van, mennyire tud épp figyelni a problémánkra. Kérjünk inkább előre időpontot, mert így lesz ideje neki is ráhangolódni és felkészülni a beszélgetésre. Érdemes a találkozót akár egy-két héttel korábban is leegyeztetni.

Jelöljük meg előre a témánkat

Amikor időpontot kérünk, jelezzük előre, hogy miről szeretnénk beszélni – javasolja a szakértő. Így a főnök is fel tud készülni, és hatékonyabb lehet a beszélgetés. Fontos, hogy elég általánosságban megjelölni a témát, nincs szükség arra, hogy már ebben a fázisban belemenjünk a részletekbe. Például, ha fizetésemelést szeretnénk kérni, elegendő annyit mondani: „Szeretném átbeszélni a fizetési és juttatási csomagom felülvizsgálatának lehetőségeit.” Azaz nem kell előzetesen megmondani, milyen emelési igénnyel fogunk majd előállni.

Tabutémák

A munkahelyi beszélgetésre nem minden téma alkalmas. Különösen, ha a főnökünkkel tárgyalunk. A HR-szakértő szerint kerüljük a munkatársak bírálatát, a pletykálkodást, mert ez nemcsak a főnök, hanem a többiek szemében is rombolhatja a megítélésünket. Könnyen visszaüthet ránk. A párkapcsolati állapotunk, családi vitáink vagy egyéb magánéleti kérdéseink sem tartoznak a munkahelyre. Kivéve, ha ezek közvetlenül befolyásolják a munkavégzésünket.

Ha személyes vagy családi helyzetünk közvetlen hatással van a munkánkra, például egészségügyi problémák vagy otthoni váratlan helyzetek miatt nem tudunk teljesíteni a megszokott szinten, akkor ezt érdemes nyíltan kommunikálni. Ilyen esetben tájékoztassuk a főnökünket arról, hogy ezek a körülmények hogyan befolyásolják a munkánkat, és mit tehetünk az ügy kezelése érdekében.

Amit mindenképpen kerüljünk el

Az érzelmek kifejezése természetes és emberi dolog, de a munkahelyi környezetben fontos, hogy képesek legyünk kontrollálni őket. A túlzott érzelmi reakciók, mint a sírás, kiabálás vagy dühkitörések, egészen biztosan zavarba hozzák a főnökünket, ezért kerüljük ezeket, figyelmeztet a szakértő. Törekedjünk arra, hogy nyugodtak és tárgyilagosak maradjunk. Az előzetes felkészülés és a jegyzetek készítése nagy segítség lehet abban, hogy a beszélgetés során ne hagyjuk, hogy az indulataink irányítsanak.

A HR-szakértő tippje szerint vannak témák, amiket érdemes kerülni a főnökkel szemben
Fotó: mapo / Getty Images Hungary

Mi a helyzet, ha a főnök nem megfelelően bánik velük?

Timár Krisztina felhívja a figyelmet, hogy előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor úgy érezzük, hogy a főnökünk nem megfelelően kommunikált velünk. Lehet, hogy túlságosan bíráló, türelmetlen vagy éppen tiszteletlen volt a hangneme. Ilyenkor különösen fontos, hogy megfontoltan és építő jelleggel kezeljük a helyzetet, hogy utólag se bánjuk meg azt, ahogyan reagáltunk. 

Az első és legfontosabb, hogy maradjunk higgadtak. Ez néha nehéz, mert ha megbántanak, vagy történik valami, ami rosszul esik, akkor könnyebb érzelmi alapon, bántóan fogalmazni. Hirtelen, indulatos reakciókkal viszont csak rontunk a helyzeten. Mielőtt bármit mondanánk, hallgassunk el pár másodpercre. Ez idő alatt nyugodjunk meg, és szedjük össze a gondolatainkat. Döntsük el, hogy szeretnénk-e folytatni a beszélgetést, vagy inkább kilépnénk belőle.

Ha az előbbi, akkor jelezzük, hogy rossz irányt vett a kommunikáció. Tehát hiába a főnökünk, adjunk neki visszajelzést a viselkedéséről. Ennek legjobb módja, ha egy úgynevezett „énüzenetet” fogalmazunk meg. Az énüzenet lényege, hogy azt fogalmazzuk meg, milyen negatív érzést váltott ki belőlünk, ami történt. 

Timár Krisztina példát is ajánl arra, hogy hogyan fejezzük ki magunkat. Ahelyett, hogy azt mondanánk „Ennek a beszélgetésnek a hangneme egyre bántóbb, kikérem magamnak”, fogalmazzunk inkább így: „Kényelmetlenné vált számomra a beszélgetésünk hangneme, kérem, hogy változtassunk ezen.” A kettő közti különbség, hogy az első megfogalmazásban a beszélgetést minősítjük, amivel a beszélgetőpartner vitatkozhat is, ha ő nem úgy gondolja. Mondhatja például azt, hogy valójában nem is volt bántó a stílus. A második verzióban a saját élményünkről beszélünk („kényelmetlen számomra”), amit a másik nem kérdőjelezhet meg, nem, vagy csak nehezen tud vele vitatkozni.    

Ha nem szeretnénk tovább a helyzetben maradni, mondhatjuk ezt is: „Kényelmetlenné vált számomra a beszélgetés hangneme, kérem, hogy egy másik időpontban folytassuk.” 

Ha bizonytalanok vagyunk abban, hogyan kezeljünk kényes munkahelyi kérdéseket vagy konfliktusokat, Timár Krisztina szerint nyugodtan forduljunk a HR-munkatárshoz először, ha van a cégnél. A HR-esek nem tudják minden problémánkat megoldani, de tisztában vannak a vállalati folyamatokkal, eljárásokkal, így segíthetnek abban, hogy megértsük, milyen lépéseket kell tennünk bizonyos helyzetekben. Például ők azok, akik tudják, hogyan működik a cégnél a fizetésemelés, vagy mit kell tenni, ha valaki szeretne a cégen belül egy másik munkakörbe lépni. Egy HR-es gyakran abban is tud segíteni, hogy kinek és hogyan „tálaljuk” a problémánkat ahhoz, hogy minél nagyobb valószínűséggel sikerrel is járjunk. Kényes témákban is fordulhatunk hozzá, például zaklatás vagy diszkrimináció esetén.

Ha a rossz főnökökről szeretnél olvasni,az alábbi cikkünket ajánljuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.